Nyaralására készülő Bihar megyei tűzoltó, Szel Sandor mentette meg egy középkorú férfi életét múlt vasárnap, augusztus 24-én a Frankfurti Nemzetközi Repülőtéren.
Országszerte szép, meleg idő lesz augusztus utolsó és szeptember első hetén, elszórt esőzésekre csak jövő héten lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus 25. és szeptember 7. közötti időszakra szóló előrejelzéséből.
Műszaki mentésre is szükség volt a péntek reggel Mezőszakadát térségében történt közúti balesetnél: az egyik sérült beszorult a járműben szállított áru alá.
A Debrecenből érkezett virágkocsik csütörtökön késő délutánig maradnak Nagyvárad főterén. Innen a Hegyközbe indulnak velük, augusztus 22-én, pénteken pedig a megye több településére is eljut a látványos menet.
A Bihar Megyei Tanács átvette azt a 25 elektromos iskolabuszt, melyek a következő időszakban vidéki önkormányzatok fognak megkapni. A cél a közlekedési körülményeknek a jobbá tétele.
A hosszú hétvégén Bihar megyei katasztrófavédelem 180 munkatársa biztosította naponta, hogy ne történjen komolyabb baj a megyében. A három napon 150 esetben riasztották őket különböző esetekhez.
Az ütemtervnek megfelelően haladnak a diófási (Nucet) elmegyógyintézet renoválási munkálatai, tudatja közleményében a Bihar Megyei Tanács. A cél az energetikai hatékonyság, az egészségügyi ellátás és munkakörülmények javítása.
A fugyivásárhelyi önkormányzat nagy tervhez adta a jóváhagyását: Románia legnagyobb vidámparkja épülhet fel egy kiszuperált gyakorlótéren, ha a befektetőnek sikerül finanszírozást szereznie a munkálatokra.