Románia modernizálása „kemény küzdelem” – hangsúlyozta Európa-napi üzenetében Ilie Bolojan. Az ügyvivő miniszterelnök ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak, akik utcára vonulnak a demokratikus értékekért.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Gabriel Andronache szerint Ilie Bolojan ismét miniszterelnöknek jelölhető, mert ezt nem tiltja az alkotmánybíróság.
Kijelentette, hogy az állami vállalatok vezetői tisztségeit eddig a pártok az embereik elhelyezésére használták, ezen azonban változtatni kell a következő években.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerda este kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) kell megoldania a kormány megbuktatásával előidézett válságot, és legalább ismerje el, ha nem képes erre.
A Romgaz szerdán bejelentette, hogy elvi megállapodásra jutott az Azomureș vezetőségével a vegyipari kombinát átvételének fő kereskedelmi feltételeiről, üzletág-átruházás formájában. A tárgyalások várhatóan a hónap végén zárulnak le.
Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
Ilie Bolojan kormányfő hétfő este kijelentette, nincs garancia arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem tesz politikai lépéseket akár az államelnököt illetően is.
A politikai válság közepette a kormány továbbra is működőképes maradhat, akár a Szociáldemokrata Párt (PSD) nélküli felállásban is – vélekedett Ilie Bolojan miniszterelnök.
Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy „teljesen hibás és felelőtlen” a Szociáldemokrata Párt (PSD) döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztségét.
Az állami vállalatok reformjának végrehajtása valós eredményeket hoz majd a gazdaságban és az állami költségvetésben, Románia és az emberek javát szolgálva – jelentette ki Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn gratulált Magyar Péternek a magyarországi parlamenti választásokon elért győzelméhez, hangsúlyozva, hogy a stratégiai partnerség további erősítésére számít, különös tekintettel a gazdasági és ágazati együttműködésre.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy fel sem merül az indulása a 2030-as államelnök-választáson, ha Nicușor Dan második mandátumra pályázik.
Az Európai Unió keleti határának az elkövetkező években erősebbé kell válnia a katonai és gazdasági biztonság megerősítésének kombinációjával, mert az egyik a másik nélkül nem működik – jelentette ki kedden Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan szerint a 2026-os év a vártnál nehezebb lesz, mivel a közel-keleti helyzet jelentősen bonyolítja a dolgokat; megemlítette, hogy az árak emelkedése enyhe gazdasági visszaesést eredményez.
Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.