Május végétől indul Nagyváradon is a bölcsődei beiratkozás a 2026–2027-es tanévre. A Tanügyminisztérium közzétette a teljes menetrendet, a feltételeket és a szükséges dokumentumok listáját is.
A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) adatai szerint a már a negyedik egymást követő évben növekszik a súlyos fogyatékkal élő nagyváradiak száma.
A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) nyitottnak mutatkozik arra, hogy a jövőben magyar és roma nyelven is nyújtson szolgáltatásokat a gyermekek és fiatalok körében szervezett kampányai és programjai keretében.
A karácsonyi ünnepek alkalmával a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) törekedett arra, hogy boldogságot és reményt nyújtson az alárendelt központok segélyezettjeinek.
Ingyenes pszichológiai támogatócsoportot indított idősek számára a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) a Pszichológusok a Közösségért Egyesülettel együttműködésben.
A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) három moduláris konténert vásárolt az éjjeli menedékhely számára, így több hajléktalan személy számára biztosíthatnak szállást.
A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) tájékoztatása szerint 2025. december 18–22. között zajlik a szilárd tüzelőanyaggal történő fűtéshez nyújtott támogatás kiosztása.
A Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) hétfőtől fogadja a 2025–2026-os téli időszakra szóló fűtéstámogatási kérelmeket. Már az első napon közel 140 nagyváradi nyújtotta be igénylését a városházán.
Igényelhetik a fűtéstámogatást és az energiapótlékot a rászorulók – közölte szombaton az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).
November 3-tól lehet leadni a 2025–2026-os téli szezonra (2025. november 1.–2026. március 31.) érvényes fűtéstámogatás igényléséhez szükséges papírokat a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatósághoz (DASO).
Október 10-én van a hajléktalanok nemzetközi napja. Ebből az alkalomból a Nagyváradi Szociális Ellátási Igazgatóság (DASO) különleges programot szervezett a Gutenberg Közösségi Központban.