Évtizedeken át a jogosítványvizsga egyik leginkább rettegett része volt, majd több mint negyedszázada eltűnt, egy most tárgyalt törvénytervezet szerint azonban ismét visszatérhet a vizsgapálya (poligon) a B kategóriás jogosítvány megszerzésénél.
Szent Kristóf 3. századi vértanú ünnepét követő vasárnapon, 2026. július 26-án, a 18 órakor kezdődött szentmisét követően Pék Sándor általános helynök az utazók védőszentjének közbenjárását kérve megáldotta a Kanonok soron parkoló gépjárműveket.
Idén januárban és februárban a nyers adatok szerint 3,1 százalékkal csökkent a gépjármű-kereskedelem forgalma 2025 első két hónapjához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Bihar megyében 2025-ben a magánszemélyek és a cégek több mint 340.000 gépjárművel rendelkeztek. Ez növekedés az azt megelőző évhez viszonyítva, ugyanakkor tavaly csökkent a jogosítvánnyal rendelkezők száma.
Ezúttal több mint harminc gazdátlan autót azonosított a váradi helyi rendőrség, a legtöbbre a piac területén találtak rá, de a környező utcákban is akadt néhány.
Idén júliusban a múlt év azonos hónapjához képest a forgalomba helyezett új autók száma 26,2 százalékkal nőtt, a teljesen elektromos személygépkocsik eladása viszont 17,8 százalékkal csökkent.