A váradi ügyészség megszüntette az eljárást annak az egyéves és öt hónapos gyermeknek az ügyében, aki még 2024 januárjában fulladt meg egy almadarabtól egy engedély nélkül működő váradi magánbölcsődében.
Péntek délutánig több mint 500 ügyész és bíró írta alá azt a nyilvános állásfoglalást, amelyben támogatásukról biztosítják azokat a társaikat, akiknek volt bátorságuk beszélni az igazságszolgáltatási rendszer súlyos problémáiról.
A Bihar Megyei Törvényszékhez tartozó ügyészség nyilvánosságra hozta az első hivatalos információkat annak a férfinak az ügyében, akinek holttestét kedden találták meg teljesen kiégett autójában, egy Nagyvárad és Biharszentandrás közötti mezőn.
A romániai bírók és ügyészek nyugdíjazási kiváltságainak – a korkedvezménynek és az utolsó nettó bér összegével azonos járandóságnak – megszüntetéséért tüntetett több civil szervezet péntek este a bukaresti kormány épülete előtt.
A legfőbb ügyészség hétfőn bejelentette, hogy értesítette a belügyminisztériumot, miután hiányosságokat tárt fel a Teleorman megyében, volt férje által megölt fiatal nő ügyét vizsgáló rendőrök munkájában.
A Bihar Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség hat természetes és négy jogi személy ellen emelt vádat, akik egy összetett biztosítási csalássorozatban érintettek.
Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség miatt vádat emelt a legfőbb ügyészség Călin Georgescu volt államfőjelölt ellen.
A vaskohsziklási pszichiátriai kórház négy alkalmazottja ellen emelt vádat a Nagyváradi Ítélőtábla ügyésze a nyomozás befejezését követően. A férfiak tavaly szeptemberben pár nap alatt több beteget is bántalmaztak, némelyikük súlyosan megsérült.
Szeptember 24-én tárgyalja az alkotmánybíróság a legfelsőbb bíróság beadványát a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezettel kapcsolatban – tudta meg pénteken hivatalos forrásokból az Agerpres.