Ilie Bolojan keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a koalíciós partnerek értésére adta: ha nem tartják magukat a koalíció megalakításakor vállaltakhoz, nehéz lesz ellátnia a miniszterelnöki feladatokat.
A Körösök Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint jelentős előrelépések történtek a Jád-völgyi víztározó felújításánál, köszönhetően annak, hogy az elmúlt időszakban intenzíven dolgoztak, három műszakban.
Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) több déli, délkeleti, nyugati és délnyugati megyére.
Idén júliusban 2024 azonos hónapjához képest átlagosan 2,7 százalékkal, 2025 júniusához viszonyítva pedig 5 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Termékeny földek, vízközeli ártéri tájak és régi hagyományok adják a Fekete-Körös mente különlegességét. Mégis, a kis parcellák, az elöregedő gazdák és a szórványosodó közösségek jövőjét komoly kihívások árnyékolják.
Ilie Bolojan hétfőn a parlamentben kijelentette, hogy ez nem a „siránkozás vagy boszorkányüldözés” ideje, ki kell javítani az elmúlt évek igazságtalanságait.
Az idei év első hat hónapjában a tavalyi első félévhez képest 10 százalékkal nőttek a személyi kiadások a helyi közigazgatásban, noha elméletileg csökkenniük kellett volna 5 százalékkal.