Meghosszabbította a járatok felfüggesztését az AnimaWings – Nagyvárad is érintett
Meghosszabbította a járatok felfüggesztését az AnimaWings – Nagyvárad is érintett

Illusztráció

Fotó: Kolozs Megyei Tanács

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Az AnimaWings légitársaság bejelentette, hogy valamennyi menetrend szerinti járatának felfüggesztését 2026. december 31-ig meghosszabbítja. A döntés a Nagyvárad és Bukarest közötti járatokat is érinti, így a társaság idén már nem repül a két város között.

A légitársaság október elején állította le menetrend szerinti járatait, és azóta másodszor halasztja el azok újraindítását. A korábbi tervek szerint november 15-én indult volna újra a forgalom, most azonban az év végéig meghosszabbították a felfüggesztést.

Az AnimaWings november 3-án, kedden a honlapján közzétett tájékoztatásában közölte, hogy a Bukaresti Törvényszék október 28-án elrendelte az Anima Wings Aviation S.A. fizetésképtelenségi eljárásának megindítását.

A társaság működésére és tartozásainak rendezésére vonatkozó intézkedésekről az eljárás keretében, a bíróság által kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete mellett döntenek.

A Nagyvárad és Bukarest közötti légi összeköttetést ugyanakkor más légitársaságok továbbra is biztosítják. A HiSky napi járatokat ütemezett be a fővárosba, a TAROM pedig bejelentette, hogy gyakrabban közlekedtet nagyobb befogadóképességű repülőgépeket ezen az útvonalon.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben