Nem akarta, hogy megégjen a kalács, ezért padlógázzal száguldott – nagy ára lett
Nem akarta, hogy megégjen a kalács, ezért padlógázzal száguldott – nagy ára lett

Fotó: Konstanca Megyei Rendőrség

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Egy 35 éves nőt 176 kilométer/órás sebességgel mértek be csütörtök este a 38-as országúton – tájékoztatott a Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság. A nőt a mangaliai közúti rendőrök állították meg, miután a megengedettnél jóval gyorsabban közlekedett egy személyautóval.

Az intézkedés nyomán a nő jogosítványát 120 napra bevonták, emellett több mint 1800 lejes bírságot is kapott. A rendőrök beszámolója szerint a nő azzal indokolta a sietséget, hogy

„megégnek a kalácsok a sütőben”.

A történteket a rendőrség humoros hangvételű bejegyzésben ismertette a közösségi médiában. Mint írták, a sebességmérő a „mágikus” 176 km/órán állt meg, a helyzetet pedig így kommentálták:

Idézet
mi nem tudjuk, hogy a tészta diós volt-e vagy mazsolás, de azt biztosan tudjuk, hogy ekkora sebességnél nemcsak az volt a kockázat, hogy a kalács túlsül-e, hanem az is, hogy az egész autó emlékké válik.

A bejegyzés végén a sofőröket is megszólították: „Kedves sofőrök, a kalácsot a családdal együtt kell elfogyasztani, nem a radaron.” A rendőrök hozzátették: bármennyire is „kel” a tészta, a sebesség nem nőhet a megengedett határ fölé, majd kellemes ünnepeket kívántak.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben