Közlemény
A Csíkszeredában első ízben megszervezett Transylvanian Design Weeken állították ki a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke által a Szent László Napokkal partnerségben meghirdetett Publicritic nemzetközi kritikai pályázat keretében az elmúlt két évben Digitális Szmog (2021), illetve Perifériák (2022) témában beérkezett vizuális kritikákat.
A poszterek és telefonnal szkennelhető GIF-animációk formájában kiállított alkotásokból nyílt tárlatot február 20-án Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, Maior Enikő, a PKE rektorhelyettese, Kolcsár Zsolt és Gagyi Judit Eszter, a PKE oktatói és a Publicritic szervezői nyitották meg. A megnyitón elhangzottak az eddigi eredmények, a jövőbeli tervek, illetve egy exkluzív beharangozó az idei Publicritic témájáról – ennek a hivatalos felhívása február végétől lesz elérhető a Publicritic weboldalán és Facebook-oldalán.
Az érdeklődők március 10-én 20 óráig tekinthetik meg az elmúlt két év Publicritic versenyének anyagát a Csíki Mozi galériatermében.
Mint ismeretes, a Publicritic nemzetközi GIF- és plakátpályázatot 2021-ben indította útjára a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke, a Szent László Napok és a Non-common Design Stúdió társszervezésében. A díjazásra mindkét évben a Szent László Napok keretében került sor, és a nagyváradi kulturális fesztivál idején köztéren – a busz- és villamosmegállók hirdetőfelületein – is visszaköszöntek a legjobban sikerült művek.
A Transylvanian Design Week az első erdélyi iparművészeket megszólító esemény, a Csíki Székely Múzeum és a Csíkszeredai Városháza szervezésében zajlik, az OTP Bank Románia támogatásával, 2023. február 18. – március 10. között Csíkszeredában. Az első erdélyi dizájnhét célja az alkotók és a közösség segítségével pillanatképet alkotni arról, mit jelent ma Erdélyben a design, hogyan látják az iparművészet helyét a szakértők, és mit ért erdélyi design alatt az érdeklődő közönség.
A Szent László Napok sajtóirodája