Bihari Napló
A drónoké a jövő a borászatban is?

Ciucur Losonczi Antonius

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság nagyváradi szervezetének égisze alatt borkóstolóval egybekötött RMKT-klubestet rendeztek kedden a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ alagsori termében. Meghívottak a borászattal foglalkozó Darabont-család tagjai voltak (Sándor, Erzsébet és a lányuk, Betti), őket és az érdeklődőket Szabó Géza, az RMKT nagyváradi elnöke köszöntötte. Többek közt elhangzott, hogy a céget 1995-ben alapítottak azért, hogy úgymond bebiztosítsák magukat, de igazából csak 1998-ban kezdték el „használni” a vállalkozásukat. Napjainkban a család Bihar megyében 40 hektár szőlőt termeszt szenvedéllyel és szakértelemmel, hogy a fiatal tőkékről gondosan kiválasztott szőlőszemekből készült borok kerüljenek a fogyasztók asztalaira.

A beszélgetés keretében szóba került az is, hogy napjainkban már a szőlőtermesztésnek, illetve a bortermelésnek is szinte elengedhetetlen tartozékai a drónok, olyannyira, hogy a gyártók egyre sűrűbben jelentkeznek új műszaki fejlesztésekkel. Manapság már olyan okos drónokat is lehet kapni, amelyek maguktól leállnak, amikor például repülőgép közeledik a váradi repülőtérre vagy száll fenn onnan, és az éjjeliőrök munkájára is egyre kevésbé van szükség, mert már elvégzik helyettük ezek az eszközök ezt a feladatot. Felvetődött az is, hogy európai uniós támogatások vannak, csak el is kellene költeni a rendelkezésre álló keretösszeget, és szóba került az a téma is, hogy létezik-e biobor-kínálat Bihar megyében.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben