Szolnok és Nagyvárad autópályával való összeköttetését szorgalmazza a két város polgármestere
Szolnok és Nagyvárad autópályával való összeköttetését szorgalmazza a két város polgármestere

Fotó: Nagyvárad Polgármesteri Hivatala

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Elsősorban kapcsolatépítésről és tapasztalatcseréről szólt a nagyváradi és a szolnoki polgármester találkozója. Szóba került az M4-es autópálya meghosszabbításának lehetősége is, de ez az önkormányzatokon túlmutató elképzelés.

A kapcsolatfelvételt és a tapasztalatcserét szolgálta Florin Birta nagyváradi és Györfi Mihály szolnoki polgármester keddi találkozója, amelyet Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete közvetítésével szerveztek meg. A találkozó után kiadott nagyváradi önkormányzati közlemény szerint

a két polgármester egyetértett abban, hogy az M4-es autópálya román–magyar határig történő kiépítése gyors összeköttetést teremtene Nagyvárad és Szolnok között.

Ehhez még a Kisújszállás és Berettyóújfalu közötti, mintegy 61 kilométeres szakaszt kellene megépíteni. Ennek elkészülése után Nagyváradról a Bors II. határátkelőn keresztül végig gyorsforgalmi úton lehetne eljutni Szolnokig, majd Budapest irányába is.

Fotó: mkif.hu

A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy a két önkormányzat támogatja a nagy sebességű közúti összeköttetések fejlesztését, de a két városvezető semmilyen konkrét megállapodást nem kötött, és ilyen kérdésben nem is köthetett volna, hiszen

az ilyen elképzelések önkormányzatokon túlmutató beruházásokként valósulhatnak meg.

A találkozóról az azon jelen lévő Zatykó Gyula, Florin Birta tanácsadója adott árnyaltabb képet a Bihari Naplónak.

Idézet
„Ez inkább egy tapogatózó, egymást megismerő találkozó volt”

– fogalmazott.

Mint elmondta, Györfi Mihály 2024 óta Szolnok polgármestere, és ő kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a nagyváradi önkormányzattal. Zatykó hangsúlyozta, hogy az autópálya kérdése valóban felmerült a találkozón, de ennél tovább nem jutottak.

Idézet
„Szóba került az autópálya kérdése, de természetesen semmi konkrétumban nem egyeztek és nem is egyezhettek meg. Györfi mondta, hogy még van hatvan kilométer, amit meg kellene építeni de ő sem tudja, mi várható”

– mondta.

A látogatás fő célja az volt, hogy a szolnoki delegáció megismerje Nagyvárad fejlesztési modelljét.

Zatykó elárulta, hogy Györfi Mihály a közösségi médiában figyelt fel arra, milyen ütemben valósulnak meg a beruházások a bihari megyeszékhelyen.

Idézet
„Azért jött el, mert látta, hogy itt elég sűrűn történnek beruházások: aluljárók, felüljárók, parkolóházak, fejlesztések. Érdekelte, hogyan működik ez a gyakorlatban, jó példákat akart látni”

– fogalmazott a tanácsadó.

A szolnoki polgármester különösen a város tisztaságát méltatta, emellett érdeklődött a nagyváradi épületfelújítási program iránt is. Zatykó szerint szó esett azokról az ösztönző és szankcionáló eszközökről, amelyekkel a váradi városvezetés ráveszi az ingatlantulajdonosokat a homlokzatok felújítására.

A két fél emellett az európai uniós pályázati lehetőségekről is egyeztetett.

Florin Birta ismertette, hogy Nagyvárad fejlődésében meghatározó szerepet játszottak az uniós források, míg Györfi Mihály arról beszélt, hogy Magyarországon az önkormányzatok korábban nem pályázhattak önállóan közvetlen európai uniós támogatásokra, ez kizárólag a kormány kiváltsága volt. A találkozó végén Florin Birta elfogadta a szolnoki polgármester meghívását, így a jövőben a két önkormányzat további együttműködési lehetőségeket is megvizsgálhat.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben