Bihari Napló
Apa-fia koncert a nagyváradi filharmóniában és Eminescu-est vonósnégyessel a színházban
Szokásos heti szimfonikus hangversenyét tartja a nagyváradi filharmónia január 12-én, csütörtökön 19 órakor az Enescu-Bartók teremben, míg másnap, január 13-án, pénteken 18 órakor a zeneintézmény vonósnégyese közreműködik egy Eminescu-esten a színházban, a román nemzeti kultúra napja alkalmából.

Tóth Gábor

A csütörtöki hangversenyre a szokott módon válthatók jegyek (bilete.ro, filharmónia jegypénztára), míg a Regina Maria Színház zenés irodalmi estjére a belépés ingyenes, de előzetes helyfoglaláshoz kötött, itt: bilete.ro/ziua-culturii-nationale.

A váradi filharmónia koncerthagyományában nem egyedi eset, hogy főszereplőként apa és fia lép együtt színpadra. Hazai berkekben Romeo Rîmbu állandó karmester, valamint hegedűs fia, Remus Rîmbu statuálnak e tekintetben gyakori példát. De vendégművészként ebben az évadban épp tavaly december 8-án játszott itt két csellista, Marin Cazacu és fia, Ștefan Cazacu, most csütörtökön pedig a történet némileg ismétlődik: a koncert szólistája Petrea Gîscă kürtművész lesz, míg a zenekart fia, a 28 esztendős Petre-Florentin Gîscă vezényli.

Petre-Florentin eredetileg édesanyja nyomdokaiba készült lépni, és elvégezte az orvosi egyetemet, de a szíve mégis a zene felé húzta. Sok évnyi hegedűtanulmánnyal a háta mögött a karmesterséget is elkezdte kitanulni, a jászvásári művészeti egyetemen Dumitru Goiánál képezte magát. Petre-Florentin egyelőre pályakezdő dirigens, tavaly januárban debütált a botosányi filharmonikusokkal, ahol szintén édesapja volt a koncert szólistája. Petrea Gîscă viszont nem először fújja kürtjét Váradon, igaz, már 2015 novembere óta nem lépett erre a színpadra. 2011-ben szintén Mozart egyik kürtversenyét játszotta itt, akkor a negyediket. A filharmónia műsorának mostani tanúsága szerint a másodikat fogja előadni (Esz-dúr, K. 417, 1783). Mozart kürtversenyeit közismerten a 18. század egyik híres kürtművésze, Joseph Leutgeb inspirálta. Az 1962-ben, Szucsáva vidékén született Petrea Gîscă országosan és nemzetközileg is elismert, aktívan koncertező előadó, a már említett jászvásári művészeti egyetemen tanít is, sokfelé tart mesterkurzusokat és versenyzsűrik tagja, emellett még komponál is kedvelt hangszerére. Mozart kürtversenyét a Szöktetés a szerájból nyitánya előzi meg a műsorban, a második felvonásban pedig Schubert V. szimfóniája (B-dúr, D. 485, 1816) lesz hallható, mely rímel is az előbbi szerzőre – a 19 éves bécsi romantikus zeneköltő remekművét ugyanis kifejezetten mozarti légkör lengi be.

2011 óta ünneplik hivatalosan Romániában a Nemzeti Kultúra Napját január 15-én, Mihai Eminescu születésnapján. A filharmónia fenntartójától, a Bihar Megyei Tanácstól kapott felkérést, hogy aktívan vállaljon részt zeneileg ebben az ünnepben (is), így a zeneintézmény hivatalos vonósnégyese egy a színházban január 13-án, pénteken 18 órakor megrendezésre kerülő irodalmi esten lép fel a sztármeghívott Dorel Vişan színművész mellett – a 85 esztendős művész a román színjátszás és mozi igazi legendája, a Kolozsvári (román) Nemzeti Színház volt igazgatója civilben költő is. Az irodalmilag értelemszerűen Eminescu lírájára fókuszáló műsorban megszólalnak a következő zenei momentumok: Kreisler Szerelmi bánat (Liebesleid) és Schön Rosmarin, Elgar Salut d'amour, Velázquez Besame mucho, John Williams Schindler listája filmzenei betét, egy Mozart-divertimento nyitótétel. A kvartettet, melyet tavaly nyáron (július 30-án, a Körösvidéki Múzeumban) hallhattunk „a filharmónia vonósnégyese” hivatalos elnevezéssel debütálni, továbbra is Nagy Kálmán (I. hegedű), Kurucz Tibor (II. hegedű), Suciu Attila (brácsa) és Fábian András Attila (cselló) alkotják.

A filharmónia internetes felületei: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben