Újhelyi Kinga, a debreceni Csokonai Színház erdélyi kötődésű, Jászai- és Mensáros-díjas színművészének előadásában Nagyváradon is megtekinthető lesz a nagy sikerű Anyaöl című monodráma. Az előadást a megyeszékhelyen november 3-án, csütörtökön 19 órakor tartják az Árkádia színpadán.
Újhelyi Kinga a szilágysági Sarmaságon született, a nagyváradi tanítóképzőben érettségizett, színművészeti tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. Anyaöl című előadását az érmihályfalvai születésű Dancs Rózsa dokumentumregényéből állította színpadra, Szabó K. István rendezésében.
Az előadás a Ceaușescu-diktatúra talán legembertelenebb arcát, az abortusz-törvény áldozatainak pokoljárását ábrázolja, Dancs Rózsa, volt sepsiszentgyörgyi magyartanárnő és családanya drámai történetén keresztül, aki mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban, csaknem húsz éven keresztül.
A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával, a Magyar Házak Hálózatának szervezésében, 2022. október 29. és november 6. között megvalósuló turné keretében, Szatmárnémetiben, Sarmaságon, Érmihályfalván, Nagyváradon, Aradon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron láthatja a közönség az előadást.