Ciucur Losonczi Antonius

Mint Ozsváth József tasnádi plébános kifejtette, Krisztus feltámadásának örömét és gyakorlati vetületét játékos feladatok, kalandtúrák, speciális élményelemek, illetve természeti jelenségek felhasználásával mutatják be ezek a programok, Jézus példabeszédeihez hasonlóan párhuzamot vonva a látható és megtapasztalható dolgok, illetve Isten országa között.
Perei László egy régebbi barlangtúráról tartott élménybeszámolót, melynek helyszíne a Bihar megyei Vércsorog településhez közeli Osoiu barlang volt. Felidézte, hogy amikor odaérkeztek, az út mellett megláttak egy nagy bejáratot, s úgy tűnt, hogy „tárt karokkal” várja a barlang az oda látogatókat. Azonban ez csalóka, ugyanis egyetlen üreg van, s nem lehet továbbhaladni. Ekkor jutott eszébe az az evangéliumi idézet, miszerint „A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják” (Mt 7, 13-14). Visszamentek ezért a patakmederhez, s találtak egy elég szűk hasadékot, melyen keresztül lehajolva bejutottak a barlangba. Pár lépés múlva azonban ismét egy akadállyal szembesültek: egy vízzel félig elárasztott folyosóval. Fantasztikusan szép, ugyanakkor nagyon ijesztő volt ez a kép. Nehezen tudtak tehát haladni, de arra gondoltak, hogy „Aki mindvégig kitart, üdvözül” (Mt 24,12), illetve, hogy Isten előtt alázatosnak lenni, meghajolni erény, ezért nem szégyelltek térdepelve mászni, szinte hason kúszni a szűk, kacskaringós „kukacjáratokban”.
„Talán méltóvá kellett válnunk arra, hogy a barlang mélyében rejlő gyönyörű látvány elénk táruljon” – magyarázta Perei László. Megjegyezte: Isten országa jutott ismét az eszébe, melyhez szintén láthatatlan és kihívásokkal teli út vezet, de akik kitartanak a hitükben, azok elnyerik jutalmukat, ahogyan ők is a megpróbáltatások után végül eljutottak egy nagyobb terembe. Érdekes képződményeket láttak, melyeket a víz formált ki a sziklákból, ahhoz hasonlóan, ahogy Isten is munkálkodik a mi életünkben. „Megálltunk, szemlélődtünk, hallgattuk a csendet, ahogyan az imádkozás is lehet csendes elmélyülés” – fogalmazott az előadó. Hozzátette: az egyik képződmény egy hátizsákos alakra emlékeztette őt, ahogyan mi is földi vándorutunkat járjuk. Amikor pedig végül kijöttek a napfényre, volt ott egy család, melynek tagjai nagyon meglepődtek, hogy honnan kerültek ők hirtelen oda. „Mi is sokszor így vagyunk az istenhittel: ott van a lelkünk mélyén, vagy csak hallottunk róla, de egyszer eljön az a pillanat, amikor szembesünk azzal, hogy valóban létezik az Úr” – hangsúlyozta Perei László.