Bihari Napló
Bécsi klasszika és kortárs román alkotó a filharmónia e heti koncertjén
A nagyváradi filharmónia február 16-án, csütörtökön 19 órai kezdettel, az Enescu-Bartók teremben tartja soron következő szimfonikus koncertjét. Műsoron: W. A. Mozart A varázsfuvola – nyitány, Sabin Pautza (képünkön) Klarinétverseny, J. Haydn 100., G-dúr, ún. Katona szimfónia. Vezényel Jankó Zsolt, szólista Emil Vișenescu (klarinét).

Tóth Gábor

Mozart A varázsfuvola c. operájának nyitányban nemcsak a teljes színpadi singspielt végigkísérő szabadkőműves-szimbolikára derül majd fény, pl. a hármas szám által áthatott méltóságteljes bevezetőben, de rögtön ezután egy Muzio Clementi-paródia is szót kap. Egy évtizeddel A varázsfuvola születését megelőzően Mozart egy jelentéktelen zenei „mérkőzést” vívott Clementivel Bécsben a császár előtt, s ma már ki hinné el, hogy Clementi lett a győztes. Mozart az operanyitány Allegrójának kezdetén polifon szerkesztésben figurázza ki egykori riválisának egyik kissé egyhangú billentyűs szonátaindítását (aki kíváncsi Clementi eredetijére: B-dúr szonáta, op. 24, no. 2, I. tétel kezdete). Ha már Mozartnál a hármas szám szabadkőműves-szimbolikáját érintettünk, itt említsük meg, hogy a filharmónia a Venustas címet választotta a teljes koncerthez, utalva az építészet három funkciójából (firmitas, utilitas, venustas) a mai környezetünkben leginkább kiveszőben lévőre: a szépségre.
Sabin Pautza kedvelt és sokfelé játszott hazai kortárs szerző, műfajilag rendkívül sokoldalú, egyszersmind kimondottan kísérletező kedvű, szellemes, stílusvirtuóz alkotó. Műveit a váradi filharmónia is időről időre szerepelteti műsoron, legutóbb 2019-ben szólt itt folklórihletésű alkotása, a Jocuri-sorozat másodikja. Pautza azelőtt szinte minden évadban vezényelt is itt, természetesen nem kizárólag saját darabjait. A filharmónia 2013-ban még azt is megünnepelte, hogy a mester akkor volt 50 éve a pályán. A Krassó-Szörény megyei Kölnökről származó Sabin Pautza (nemzetköziesen így használja vezetéknevét, hazai írásmóddal Păuța) Bukarestben, Sienában, Londonban tanulta a zenei mesterséget. Közel két évtizedig tanított a jászvásári művészeti egyetemen, majd a nyolcvanas évek közepén többekhez hasonlóan nem épp jókedvében, viszont kalandosan emigrált. Az USA-ban telepedett le, ahol komoly szakmai elismertséget szerzett. A New Jersey-i Plainfield Szimfonikusok karmestere és művészeti vezetője lett, de tanított pl. New Yorkban is. A 2000-es évek első évtizedében, hazatérte után kedvelt meghívottja lett karmester-komponistaként több hazai zenekarnak. Tanított a nagyváradi Emanuel egyetemen, a temesvári, jászvásári zeneművészeti fakultásokon. Sabin Pautza nemrégiben, február 8-án töltötte be 80. életévét. Mivel Klarinétversenye egészen friss, 2020-ban íródott, így talán nem ártott volna feltüntetni a filharmónia részéről, hogy a mostani elhangzása nagyváradi bemutató lesz(-e?). A szerző életművében egyébként létezik még egy jazz-hatású basszusklarinét-zongora kettősverseny is (2007), amit tévesen reklámoz hírlevelében erre a hétre a filharmónia. Ez utóbbi mű elhangzott már Váradon 2016-ban, de a mostani műsoron nem ez szerepel tehát, hanem a három éve írott Klarinétverseny, melyről a szerző maga mondja, hogy jazz/blues alapú alkotás, tréfásan hozzátéve, hogy „sună americănește” (amerikaiasan szól).
Jankó Zsolt tartja magát az évad elején megkezdett Haydn-sorozatához, a 94. (Üstdob), 96. (Csoda), 49. (La Passione) és 103. (Üstdobpergés) után most a 100. (Katona) szimfóniát vezényli. A közkedvelt alcímeket annak ellenére is szokás emlegetni, hogy többnyire nem Haydntól származnak, bár a Katona épp olyan melléknév, ami félig-meddig igen. Pándi Marianne zenetörténész ismertetőjéből (1972) idézünk néhány érdekességet a műről: „Az 1794-ben írt szimfónia partitúrájának eredeti kéziratát a budapesti Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A Katona melléknév egyike a kevésszámú hiteles alcímeknek: a Haydn és Salomon közös vállalkozásában meghirdetett hangverseny műsorán is szerepelt már. A katonai jelleget kölcsönző harsány trombitaszó egyébként a mű második tételében hangzik fel. Ezt a tételt Haydn évekkel a szimfónia születése előtt komponálta lyrára és zenekarra írott versenyművéhez.”
Ritkábban ismételgetjük, de azért el szoktuk mondani, hogy a kolozsvári Jankó Zsolt amellett, hogy a váradi filharmónia egyik állandó karmestere, egyben a Kolozsvári Magyar Opera dirigense. Kolozsvári és váradi tevékenysége mellett friss hír róla, hogy épp az elmúlt két hétben vezényelte Verdi Az álarcosbál c. operájának négy előadását is Budapesten, a Magyar Állami Operaházban.
Emil Vișenescu (sz. 1969, Bukarest) klarinétművész 2020 novemberében lépett fel Nagyváradon legutóbb, akkor szintén kortárs román szerző zenéjét játszotta, Adrian Iorgulescu Ipostaze II c. klarinétversenyének szólóját. Vișenescu hazai és nemzetközi szólista karrierje mellett több kamarazenei együttesben is játszik, 1993 óta a bukaresti Enescu-filharmonikusok tagja (az egyik klarinét-szólamvezető), 2002 óta pedig a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen tanít. Jegyek, információk: bilete.ro, filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben