Az első nap a bánpataki Zoé kertjei (I Giardini di Zoe) elnevezésű arborétum Európa-szerte ismert arisztokrata kertekre emlékeztető környezete is várt még bennünket, a nagy melegben felfrissülést nyújtó szökőkutakkal, gondosan formázott bokrokkal, sétánylabirintusokkal.

Innen Dévára vezetett az utunk: az emberpróbáló kánikulában egy kisbusszal vittek fel minket a várba, ahol két lehetőség közül választhattunk: egyenesen a meredek lépcsősoron megyünk fel arra a helyre, ahol az unitárius egyház alapítója, Dávid Ferenc raboskodott, illetve szenvedett mártírhalált, vagy a lankás felfelé vezető út mellett döntünk, nem számolva azzal, hogy több helyen is viperaveszélyre figyelmeztettek különböző feliratok.

Az éjszakát a Transzfogarasi út közelében, egy Kercisóra nevű román faluban töltöttük, majd vasárnap reggel nekivágtunk az 1970-es években épült kacskaringós útnak. Nagy szerencsénk volt: ritka szép időt fogtunk ki, kiválóan lehetett gyönyörködni a tájban, a fenséges látványban, a csobogó vízesésben. Mikor már indultunk visszafelé, kezdett el felfelé „jönni” a ködfátyol, mintha jelezné, hogy azért „ő itt szokott lenni”. És nem, mi egyetlenegy medvét sem láttunk, ott jártunkkor valószínűleg máshol tartózkodtak, talán az alagút túloldalán...

Vajdahunyad várának udvarán zápor fogadott bennünket, de ez sem ijesztett el minket, kíváncsian jártuk be a felújítás alatt lévő erődítmény termeit, csigalépcsőit, hogy aztán számos maradandó élménnyel gazdagodva utazzunk haza.