Minden ciklusnak (óvoda, elemi, általános és középiskola) megvolt a maga egyenruhája, és országszerte ugyanazokat a viseleteket kellett hordani – ezeket a családok vásárolták meg a gyermekeik számára. Már a négyéves óvodásokat is „uniformisba” bújtatták, ők voltak a Haza Sólymai (Șoimii Patriei).

Emlékek a kommunizmusból

Az 1977-ben bevezetett Haza Sólymai egyenruhára így emlékezett vissza a nagyváradi Bozsódi-Nagy Orsolya:

Az elemi osztályban kapott új egyenruha sem váltott ki lelkesedést a gyerekekből.

– idézte fel az akkori időket Petri Csilla, aki Tenkén járt iskolába.

Ő is és Bozsódi-Nagy Orsolya is megemlítették ennek a viseletnek a silány anyagát.

„Emlékszem arra, hogy mennyire feszült, milyen rossz anyagból volt készítve, hogy kényelmetlen volt fiúnak, lánynak egyaránt, és hogy mennyire kellett vigyázni az »uniformisra«, a tanító néni mindig így hívta az egyenruhát. A kockás inget az asztalterítőhöz hasonlítottuk.

Arról nem is beszélve, hogy szoknyát köteleztek a lányokra, és ahhoz kellett egy vastagabb harisnya, ami mindenbe beleakadt, amiben nem lehetett játszani, mert ha futkorásztál, akkor kiszakadt. De ahogy mi, lányok érzékeltük, a fiúk se lelkesedtek attól, hogy csak a sötétkét nadrágban mehettek ki focizni” – mesélte Petri Csilla.

– emlékezett vissza Bozsódi-Nagy Orsolya.

A „mustrával” indult a nap

Gál Katalin Csíkszeredában végezte elemi és általános iskoláit. Mint a Bihari Naplónak felidézte, nagyon vágyott arra, hogy iskolás legyen, ezért nagy örömmel töltötte el, amikor megkapta az egyenruhát.

– árulta el.

Mint mondta, az óvodai és a kisiskolás egyenruha is borzasztó volt.

– fogalmazott.

A kommunista világ iskolás éveinek kellemetlenségei közé tartozott a „mustra”, amire Gál Katalin így emlékezett vissza:

Gál Katalin beszélt arról is, hogy az iskolai élet egyik kiemelt pillanataként kezelték a pionírrá avatást a második osztályban.

A pionírélethez tartozott Románia akkori nemzeti ünnepének, augusztus 23-ának a megünneplése is, amikor a települések iskolásait kivezényelték „a térre integetni” – emlékezett vissza Gál Katalin. Mindhárom beszélgetőtársunk felszabadító élményként írta le azt, hogy a rendszerváltás után már nem volt kötelező egyenruhában iskolába menni.

„Ebbe születtünk bele”

De nem csak a kisdiákoknak voltak kellemetlen emlékei a kor egyenruhájáról – az akkori középiskolások sem lelkesedtek érte. A nagyváradi Pengő Zoltán, aki 1985-ben végzett a mai Ady Endre Líceumban (akkoriban Alexandru Moghioroș, majd 5. Számú Ipari Líceum néven működött), ezt mesélte:

Az egyetlen pozitívum, amit kiemelt az egyenruha kapcsán, hogy az anyagi egyenlőtlenségeket az iskolában többé-kevésbé eltüntette.

– idézte fel.

„Rajtunk volt a rendszer figyelő tekintete”

Az egyenruha csak egy része volt az iskolai viseletnek,

– emelte ki Plainer Zsuzsa kutató, aki maga is kellemetlen emlékeket őriz arról a korszakról. Középiskolás éveit felidézve elmondta, hogy a nagyváradi Ady Endre iskola elődjébe járt, ami elitiskolának, illetve magyar iskolának számított, noha akkoriban már román osztályok is működtek benne.

Az akkori iskolai viselet számára legmegalázóbb eleme a karszám volt.

„Ez egy fekete textildarab volt, amire rá volt hímezve sárgával az iskolának a neve és a tanulónak a száma. És ezt kötelező módon fel kellett varrnunk az egyenruhánkra és a kabátjainkra.

Ez egy kicsit olyan volt, mintha az embernek rabszáma volna, vagy valami hasonló, ami nagyon megalázó volt, de megalázó volt a procedúra is, ami ehhez kapcsolódott. Minden reggel ott állt a kapuban a szolgálatos tanár vagy a tornatanár, és ellenőrizték a karszámunkat.

Mindenkit egyesével engedtek be az épületbe, és meg is húzogatták a karszámot, hogy lássák, tényleg oda van-e varrva. Akinek nem volt elég erősen rögzítve, leszakították, és haza kellett menni felvarrni” – emlékezett vissza.

„aminek az volt a sajátossága, hogy nem állt meg az ember fején. Ezt a nyakunkban hordtuk, és csak akkor tettük fel a fejünkre, amikor ellenőrzés vagy valamilyen hivatalos program volt. Azt hiszem, hogy a lányegyenruhához tartozó kellékek közül ez fejezte ki a legjobban az egyenruhának az abszurditását, mert értelme se volt, kényelmetlen is volt, hülyén is néztünk ki benne, és mégis köteleztek a viselésére.”

„Két vagy három diák az igazgatóság utasítására bejött minden osztályba, és elmondta a hivatalos restrikciókat. Közölték velünk, hogy jövő héttől vagy holnaptól már lehet az iskolai egyenruha alá nadrágot venni, vagy azt, hogy most már nem lehet, csak harisnyában járni. Azt is szabályozták, hogy milyen színe legyen a nadrágnak és a harisnyának” – folytatta Plainer Zsuzsa.

A karszámot minden reggel megnézték, az egyenruhát pedig előre bejelentett vagy szúrópróbaszerű ellenőrzéseken vizsgálták meg. Ha valamelyik diáknak valami nem volt rendben a ruházatával, hazaküldték átöltözni.

Így lehetett egyéniséget „csempészni” az iskolai viseletbe

A fiúk esetében rendkívül szigorúan vették a hajviseletet. Tilos volt a hosszú haj. Ha úgy ítélték meg, hogy egy fiúnak túl hosszú a haja, még jó esetnek számított, ha csak hazaküldték,

– mesélte Plainer Zsuzsa.

A lányoknak pedig nem volt szabad hajat festeniük.

Akkoriban tilos volt bármilyen smink használata is az iskolában:

– idézte fel Plainer Zsuzsa a továbbiakban, hozzátéve: a tizenéves lányoknak azonban akkor is fontos volt a kinézet, ezért ahol lehetett,

Mivel a lányok a kötényszoknya alatt fehér inget is hordhattak, az apjuk vagy a bátyjuk fehér ingét vették fel, mert férfiingből nagyobb volt a választék a kereskedelemben, és azok nem mind egyformán néztek ki. Azt is eltűrték az iskolában, hogy a kötényszoknyát ne a saját övével, hanem más övvel kössék meg.

– jegyezte meg Plainer Zsuzsa, majd így folytatta:

– idézte fel.

„Olyan volt ez, mint a mérgezett levegő”

Plainer Zsuzsa kiemelte: a kommunista diktatúra homogenizációs törekvései ellenére mégis láthatóak maradtak a különbségek az iskolában a diákok között, például az iskolatáskának köszönhetően,

A kutató visszaemlékezése szerint a középiskolások körében a cipő volt a divatosság non plusz ultrája.

Plainer Zsuzsa hozzátette, hogy a farmernadrágot is eltűrték az iskolában a szoknya alatt, de „farmerben általában nem vagy nem gyakran jártunk iskolába, mert az embernek jó esetben egy darab farmerja volt. Hogy valakinek legyen kettő vagy három ilyen nadrágja, az már rendkívül ritka volt, és ezért

nem koptattuk el az iskolában, mert mindegy volt, hogy mit hordunk a térdig érő kötényszoknya alatt.”

„A biopolitika a testek fölötti ellenőrzést jelenti, és talán ez világítja meg a leginkább ennek a rendszernek a kegyetlenségét, mely éreztette már a gyerekekkel, fiatalokkal azt, hogy hatalma van a testük fölött. A diákok napi tevékenységének körülbelül felében ezt a kontrollt lehetett érezni. Olyan volt ez, mint a mérgezett levegő, amit mégis beszívunk, mert nincs más.”