Bihari Napló
Elkezdődött a Nokian gyár építése

Megkezdte a nagyváradi üzem munkálatait a finn Nokian, a piac egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója, számol be erről a bihon.ro. Tavaly a Nokian az ukrajnai invázió miatt kivonult Oroszországból, 2022 novemberében pedig a gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy Nagyváradra költözik. „Ez a beruházás jelentős stratégiai döntés, amely lehetővé teszi számunkra a jövőbeli növekedést” – mondta Jukka Moisio, a Nokian Tyres elnök-vezérigazgatója, írja az economedia.ro. Az üzem éves kapacitása 6 millió gumiabroncs lesz, és a jövőben bővíthető. A gyár építése már megkezdődött, és az első gumiabroncsokat 2024 második felében fogják előállítani. A kereskedelmi gumiabroncsgyártás várhatóan 2025 elején kezdődik, jelentették be korábban a beruházó képviselői.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben