Tóth Gábor
Váratlanul ún. rendkívüli hangversenyt iktatott be e hétre az évadba a filharmónia, azaz a szokásos csütörtöki mellé egy keddi zenekari koncertet is. Mondanánk, hogy szimfonikusat, de sem szimfónia, sem e jelzőhöz mérhető muzsikálás nem volt. Volt viszont Mozart 21. zongoraversenyének első tétele, Bruch g-moll hegedűversenyének I-II. tétele, valamint ifj. J. Strauss Kék Duna keringője (a rövidebb függelékkel), Iosif Ivanovici A Duna hullámain című örökzöld „remekműve” (biztosan ismerősebb, ha úgy írjuk „Kis csolnakom a Dunán lengedez...” avagy négynegyedesítve „Egy szál harangvirág...”), valamint Sosztakovics 2. varieté-szvitjének 2. keringője.
Ajándék lónak ne nézd a fogát – tartja a közmondás, de azért ez a koncert mégsem volt teljesen évadon kívüli ajándék, hiszen jegyet árultak rá, tehát a filharmónia legalább annyit megtehetett volna, hogy előzetesen nem veri át a maradék közönségét azzal, hogy a meghirdetett teljes versenyművek helyett csak csonka tételeket kínál fel. Ez egyszer viszont jól jött, hogy a publikum mostanság (részletesebb ismertető hiányában) minden tételt külön is meg szokott tapsolni, mert a Mozart-darab I. része után derült ki: nem is lesz már folytatása. Tehát, például pont az 1967-es svéd Elvira Madigan című életrajzi film nyomán ismert és esetleg várt megérintő szépségű lassú tétel is elmarad. Egyébként negyed ház volt az Enescu-Bartók teremben kedd este ezen a koncerten, ami a háziak részéről elég gazdátlannak tűnt, mentesen a filharmónia máskor ott sürgölődő stábjától (fotós, közönségszervező, PR-os, igazgató stb.).
Talán Ciprian Marinescu pozitív kisugárzásának is köszönhető, de kifejezetten oldott volt a zenekar részéről a hangulata ennek a keddi koncertnek, sokkalta lazább, mint a csütörtökön megszokottaké, amikben mostanság igen sok görcsösség érezhető. Olyannyira oldott volt ez a keddi kedv, hogy még a hangolás is többféleképpen szólt egyszerre. Különösen zavaró volt ez a Bruch-hegedűverseny bevezetőjében. De ne szaladjunk előre ennyire, kezdjük időrendben, voltaképp máris azzal, hogy a filharmónia egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy bemutassa a közönségnek a Japánból meghívott két szólistát, sem előzetesen, mondjuk interneten, sem pedig papíron, mert műsorlapot sem nyomtatott ez alkalomra.
Megkérdeztük ezért az est karmesterét, a Váradon már régi vendégfellépőnek számító Ciprian Marinescu Japánban élő hegedűművészt, aki elmondta: a zongoraversenyt játszó hölgy, Madoka Aburai odahaza matematika tanárnő és hobbiból tanul zongorázni, míg a hegedűverseny szólistája, a 15 esztendős Kyoka Nakamae Oszakában zenelíceumi növendék. Tisztelet nekik, elsőként a matematika tanárnőnek a Mozart-zongoraverseny tétellel való kiállásért, ilyen értelemben kimagasló teljesítményt hallhattunk, bár választhatott volna kevésbé bonyolult cadenzát is a Robert Casadesus-féle helyett, mert azt nagyjából fele tempóban tudta megoldani.
Viszont azért kérem tisztelt „filharmónia”, kiket tetszenek készülni még az évadban beválogatni bazseválni a fizetéses koncertekre? És az utóbbi idők vegyes saláta jellegű műsorait nézve mi a cél voltaképp, popzenekart, varietézenekart, cirkuszi szórakoztató muzsikusbandát építeni? Miközben Strauss keringőjét hallgattam, amit máskülönben rezzenéstelen arccal játszott a „szimfonikus” zenekar, az ugrott be a keringőritmus konokul ismétlődő umm-caccáira, hogy a filharmóniában megmaradt zenészek sajnos épp most fűrészelik vonóikkal valcerütemre saját maguk és a szakma alatt is a fát azzal a hozzáállással, hogy szó nélkül részt vesznek mindebben. Visszatérve némi pozitívumra, egyébként kifejezetten ügyes volt a Bruch két tételét játszó hegedűs ifjú hölgy, Kyoka Nakamae is, gratulálunk, sok sikert kívánunk neki a pályán!
De ami végső soron még kiderült, amellett, hogy fél-amatőr diákkoncertre csöppent be a semmit sem sejtő publikum, az az, hogy így lehet pofátlanul csonka zenekarral kiszúrni a közönség szemét, mondjuk négy helyett két kürttel játszani Bruchot, hárfa nélkül Strauss-slágert vagy szaxofon nélkül Sosztakovicsot.
