Tóth Gábor
Mozart A színigazgató – nyitány, Paganini 4., d-moll hegedűverseny – a szerző születésének napra pontosan 240. évfordulója tiszteletére – és Haydn 96., ún. „Csoda” szimfónia volt műsoron október 27-én, csütörtökön 19 órakor a nagyváradi filharmónia hangversenyén az Enescu-Bartók teremben. Vezényelt Jankó Zsolt, a meghívott szólista Răzvan Stoica Hollandiában élő 36 esztendős hegedűművész volt.
Voltaképp hosszú idő óta először volt olyan koncertje a filharmóniának, ami újra nyitott az építő jellegű normalitás irányába, minőségre törekvés és műsorkoncepció szempontjából.
Mozart nyitánya elképzelhető, hogy valamelyik ezt megelőző zenekari próbán sikerült már összeszedettebben is, de a zenekar végül is pregnánsan megérkezett vele a koncertbe. Eztán jött Paganini Răzvan Stoicával, akinek kiegyensúlyozott nyugalmú színpadi jelenléte mögött már-már szemtelenül kifogástalan technika áll. Ráadásul ez a végtelenül higgadt és pontos előadóművész kész kaméleon. Amilyen zene még íratlanul is elő van írva, annak a pillanat töredéke alatt felveszi az alakját, karakterét, hangulatát, lásd akár a tételek közötti váltást. Minden lerakódást lepucolt erről az interpretációról, nagy olasz közreadók tekintetében egyértelműen a világos Accardóshoz állt közelebb, míg az annál legalább 30 évvel korábbi romantizált Riccistől a lehetőleg legtávolabb. Pengén, precízen kottahűre fésült könnyed léptű ördög vált ebből a Paganiniből, de hozzá még olyan expliciten muzsikált, mintha még előjátszaná, tanítaná is a darabot: tessék megnézni itt széles kettősfogások vannak, itt kettősfogások üveghangokkal, mi sem egyszerűbb, itt meg ebben a nagyon magas fekvésben kell játszani, akkor vannak ezek a balkéz-pizzicatók, így ni, aztán tessék csak figyelni ide pedig milyen szép második témát írt Paganini, végül itt ez a táncos kedves kis rész, ami kicsit emlékeztethet a La campanellára is, ez az ördögi függelék pedig ugye nem is olyan nehéz? Na, akkor itt is a vége, hát ilyen egyszerű ez az egész, kérem, készen is vagyunk, köszönöm szépen... De nemcsak a közönségre, hanem a zenész kollégákra is inspiráló volt. Bizony így hathat jótékonyan is egyetlen ember a teljes környezetére. Henryk Szeryngének indult és végződött is a kadencia, de közé valami plusz is került. Ráadásként Stoica – akárcsak tavaly május 27-én, amikor viszont véletlenül épp Paganini halálának évfordulójára esett szintén napra pontosan koncertje – a vonósokkal közösen ismét a David Garrett-féle szelektált variációkat adta elő Paganini Velencei karneváljából.
Szünetet követően végezetül lényegre törő és helyénvaló Haydn-szimfónia jött, a no. 96-os ún. „Csoda”, amiben London reflektorvényébe került mesterünk kicsit a concerto-cadenzák szólóit is beépíti, de pl. a ternáris ütembeosztást is előszeretettel műveli. Mint korábban az előzetesben megírtuk, a londoni premieren leszakadt csillár miatt lett ez még a kottában leírtnál is „csodásabb” szimfónia, mivel a balesetben senki sem sérült meg. Itt a nagyváradi filharmónia termében most moccanás nélkül a helyükön maradtak a csillárok, de a mi váradi csodánk, hogy viszonylag sok minden más mozdult el ezzel a Haydn-szimfóniával, mégpedig a helyére, az interpretációban. Erről talán még annyit, hogy ha három hét alatt immár a második Haydn-szimfónia hat ennyire pozitívan Jankóval a zenekari játékra, akkor érdemes elgondolkodni a többi százkettő legalább részbeni repertoáron tartásán is.
Háromnegyed ház volt csütörtök este a filharmóniában, sok vastapssal. Ami viszont még a közönséget érintheti a jövőben is, tessenek majd figyelni, mert egy ideje a filharmónia szigorított a bemeneten, 5 perccel koncert előtt ugyanis záródnak a kapuk. A későket most csak az első tapskor, azaz a nyitány után bocsátották be, ami még így jóindulattal is kellemetlen lett, mert mire beértek a terembe, a hegedűverseny időközben már elkezdődött.
