Török szerint 1956-ban „megcsillant a szabadság reménye, de megint külső segítséggel leverték a forradalmat”. Felidézte, hogy több mint 2700 áldozatot és 20 ezer sebesültet tartanak számon, és külön kiemelte Tóth Ilonka és Mansfeld Péter neveit, „akik a forradalom szimbólumává váltak, hiszen életüket áldozták a magyar szabadságért.” A szónok emlékeztetett arra, hogy a magyar történelem ismétlődő szabadságküzdelmei – „’48, ’56, ’89” – mind „a szabadságvágy áldozatvállaló eseményei voltak”. A jelen korra utalva hozzátette:

Csoda

A második felszólaló Csomortányi István, az EMSZ országos elnökhelyettese volt, aki beszédében a forradalmat „isteni csodának” nevezte. A katolikus lexikon meghatározására utalva így fogalmazott:

Csomortányi felidézte a 20. század első felének tragédiáit – a háborúkat, a kommunista diktatúra kegyetlenségeit – és rámutatott, hogy ezek után „ez az ország, ez a nép a lábára áll, kiegyenesedik, és azt mondja: elég volt”. A forradalmat azért is nevezte csodának, mert „olyan nemzeti egységet teremtett, amire nagyon-nagyon hosszú ideje nem volt példa Magyarországon”. A szónok szerint a szabadságharc nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is visszhangra talált:

Csomortányi figyelmeztetett arra, hogy „a kommunizmus mai napig velünk él” – azokban, akik „azt szeretnék, hogy megszűnnének a közösségek, ha elhagynánk a nyelvünket, a vallásunkat, és újabban már a nemi identitást is”. Beszédében élesen bírálta az egykori Kádár-rendszert is:

Zárásként arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság lényegéhez nemcsak a nyelv, hanem a bátorság is hozzátartozik:

A beszédek után a résztvevők koszorúzással tisztelegtek az 1956-os hősök előtt. Elsőként Tőkés László püspök, az EMNT elnöke és Török Sándor helyeztek el koszorút, majd Csomortányi István, Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó, Moldován Gellért Lajos, az EMSZ váradi elnöke, Sós Dávid, a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke, valamint vitéz Weimann József és Lőrincz István Gyula, a Könyvmentő Egyesület vezetője követték őket. A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárult.