Pap István
Befejeződtek a korszerűsítési munkálatok a nagyváradi George Bacaloglu utcán, tudatja közleményében a váradi polgármesteri hivatal. A tájékoztatásból kiderül, hogy már az átadás-átvétel is megtörtént. A hivatal közlése szerint a Tineretului lakónegyedben lévő, a Kolozsvári útból kiinduló mintegy másfél kilométeres utcát hat részre bontották és a felújítás szakaszokban történt. A munkálatok során leaszfaltozták a közutat, járdákat építettek, illetve kialakították a behajtókat a magántulajdonokhoz. Marcel Dragoș alpolgármester elmondta, hogy a munkálat a II. szakasznál kezdődött, innen folytatódott a többi irányába. Először felszedték a kavicsot az ezzel leszórt útszakaszokról, majd kiépítették a csapadékelvezetőket, ezt követően a járdaszegélyeket helyezték le, majd a különböző rétegeket, végül a kopóréteg is a helyére került, magyarázta az elöljáró. A kivitelező a Global Industrial cég volt, mely 3.505.587 lejből készítette el a terveket és végezte el a munkálatot.Fr