Az előadás témája, a kard is összeköti nagy vezéreinket, hiszen mondáink szerint Attilának maga Isten küldött kardot. Szent László egyik legfontosabb jelképe is a kard volt, amivel még vizet is fakasztott a sziklából, míg az 1700-as évek elején II. Rákóczi Ferenc kardja és lobogója alá gyűlt a nemzet, hogy a szabadságharcban kivívják az önálló magyar államiságot.

A rövid köszöntő után Sashalmi Fekete Tamás tartotta meg előadását. A történész a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő-szakértője, az idén alapításának 700. évfordulóját ünneplő Szent György Lovagrend lovagja, Tudományos Tagozatának történésze, a középkori harcművészet, a fegyverhasználat és a székelység hadtörténetének elismert kutatója.

Legendás kardok és mítoszok

Előadásában felvázolta a kardhoz köthető mítoszokat, legendákat, kitérve az ókori és az újabb kori legendákra is. Mint elmondta, a történelem során sok kard vált legendássá – az egyik ilyen Arthur király mitikus Excaliburja. De Attila hun király kardja is legendás, mert azt egyenesen Isten küldi Attilának, hogy azzal hajtsa uralma alá a világot. Ahogy a legenda fogalmaz:

Az előadó itt arra is felhívta a figyelmet, hogy a négy égtáj felé suhintás, vágás a magyar királyok beavató szertartásán mindvégig jelen volt, még 1916-ban, az utolsó királykoronázáson is. Talán az sem véletlen, hogy a koronázási szertartás alatt éppen egy domb tetejére kellett a királyoknak fellovagolniuk és ott történt meg a négy égtáj felé a kardvágás.

Az előadó, több térképen, azt is bemutatta, hogy

Ezeknek széleskörű irodalma van, többen foglalkoztak az erdélyi földbe szúrt kardokkal is, melyeket jellemzően hegyek, dombok tetején találtak. Sashalmi Fekete Tamás részletesebben beszélt a pávai, bodzai, tordai, dálnoki földbe szúrt kardokról. Mint elmondta, ezeket rendszerint régi, hadi utak mentén találták meg. Véleménye és kutatásai szerint ezeknek a fegyvereknek a véres kard körbehordozásához is lehetett közük. Talán éppen ezek voltak azok, hiszen

A véres kard körbehordozásáról Verbőci Istvánnak a 16. század elején összeállított, nagy hatású szokásjogi gyűjteményében, a Hármaskönyvben (Tripartitum, 1514) is olvashatunk:

A véres kard körbehordozása után – főleg Székelyföldön – az ellenséges támadásokat, veszedelmeket még lármafák gyújtásával is jelezték. Száraz farakásokat kellett összehordani a hegyek tetején, amiket az ellenség felbukkanásakor meggyújtottak, így a hegytetőkön fellobbanó nagy tüzek jelezték a népnek a veszedelmet, a hadba hívható katonáknak a gyors gyülekezőt.

Imádságok és véreskük

Az előadó a szászok kardhoz fűződő hagyományairól is beszélt. A szászok első csoportjának érkezésekor két gróf vezette őket. Amint a magyar király befogadta őket és kiváltságaikat meghagyva területeket adott nekik,

Ez a keresztbe tett kard Nagyszeben címerében is feltűnik. Az 1224-ben kiadott Andreanum írásban rögzíti területeik határait, ezeken a helyeken a szászok két fogadalmi kardot helyeztek el, amelyek az akkori Szászföld keleti és nyugati határtelepüléseire kerültek. A legkeletibb pontja Királyföldnek akkor Daróc volt, a legnyugatibb Szászváros. Ezzel jelképezték lényegében a kardeskü által védelmezett földjeik határát, a szász territórium kezdetét. Homoróddarócon megvolt a kard egészen 1944-ig, Szászvárosban viszont a város címerében maradt csak fenn.

Sashalmi Fekete Tamás előadása végén, mintegy összegzésként elmondta, hogy „a kard nem csak egy fegyver, hanem inkább jelkép, többek között Krisztus keresztjét is megláthatjuk benne. A kard mellett imádságok és véreskük hangzottak el, de a kard megteremtette és kijelölte a földek feletti uralmat is.

mellyel kifejezhette ősei hitét, családja hatalmát és az örök élet iránti sóvárgást. A kard valójában az eget és a földet összekötő kapocs lehetett számára.”