Az alkotások szabad kísérletek, reflexiók és visszhangok egy másik világra, korábbi művekre, élményekre, vágyakra, de mindig valami saját hangot keresve.

– fogalmazott Mészáros-Varga Erzsébet.

Tóth Hajnal újságíró arra hívta fel a figyelmet, hogy a Találkozás – Interferencia – Parafrázis című tárlathoz ketten kellettek, Virányi Elvira textil- és iparművész, valamint Weiss István fotóművész szimbiózisa,

Tóth Hajnal megjegyezte: hogy ki mire asszociál a képeket szemlélve, függ önnön habitusától, világnézetétől, képzelőerejétől, hiszen „ettől szép és izgalmas e játék”. Felidézte, hogy amikor Weiss Istvánt megkérdezte arról, mi ragadta meg leginkább Elvira művészetében, azt a választ kapta, miszerint a szabadsága a leglényegesebb.

Megihlették tehát őt Virányi Elvira munkái, a képek és dokumentációk, egykori fotográfiák, az Elviráról készített portrék (Virányi Attila, Hajott, Hegedűs György és ismeretlen fotósok munkái). Mindezt átszűrte önmagán, és így létrejött a parafrázis. Egy magasabb vagy mélyebb síkon megszületett a jó értelemben vett interferencia, és a két történetből egy történet lett, a végső változat – magyarázta Tóth Hajnal. Hangsúlyozta: Virányi Elvira nem véletlenül nevezi „rongyikázásnak” a saját alkotási folyamatát.

Ezek lehetnek kollázsok, textilképek, festett anyagok, amelyekből egyszerű szabással készít kreációkat.

„Ez az együttműködés mindkettőjük szerint rendhagyó és ideális. Ez egy nagy kísérlet volt, és mindketten egyformán hittek a sikerben. Szép lenne, ha e különleges együttműködésnek lenne folytatása” – vélte Tóth Hajnal.