Bihari Napló
Gyalogtúra vissza az őszbe
Az időjárás különös szeszélye folytán a Nagyváradi EKE maroknyi csapatának év véget záró körtúráján nem volt szükség hótalpakra.

Vad Zoltán

Királyhágónál (Bucea – Piatra Craiului), mínusz 2–3 fokos hidegben szálltunk le a Nagyvárad–Kolozsvár személyvonatról. A hideg ellenére nem fáztunk, egyenesen jólesett mindenkinek a mozgás. Kis társaságunk neki is lendült a túrának. Útvonalunk lassan emelkedett. Az elején, a napsugarak bátortalan simogatásában egy szekérúton haladtunk, majd egyik jelzetlen, kacskaringós ösvény követte a másikat. Túravezetőnk, Reich József magabiztosan irányította kirándulócsapatát.

A „téli ősz” ezen időszakában színekben nem gyönyörködhettünk. Az erdei fák, a fagyos talaj és a deres fű a szürke szinte minden árnyalatában fogadott bennünket. Körülbelül egy óra gyaloglás után a szürkeséget felváltotta a ragyogó napsütés. Bár a hideget csak részben csökkentette, a napsugarak bearanyozták a túránkat. Ennek leglátványosabb része 700 és 800 méter szintmagasságok között várt bennünket: csodálatos panoráma a Sebes-Körös völgyére. Ebben a magasságban a messzi távolban tisztán kivehetővé vált a Kalota-havas (Vigyázó, Vlădeasa) 1836 méter magas csúcsa is.

 

Kirándulásunk útvonala ettől kezdve a kék pont jelzést követte, megkerülve a Nagy-Magura (Réz-hegység, Munții Plopiș) 918 méter magas csúcsát. A Réz-hegység az Erdélyi-középhegység (Erdélyi-szigethegység) északnyugati részén fekszik, a Bihar-hegység egyik északnyugati oldalága, mely Szilágy és Bihar megye határán húzódik.

Egyre melegebb lett, a fű már nem volt deres, a mezők mélyzöld színe és az ég ragyogó kékje pazar keretbe helyezte túránkat. Ereszkedés közben elhaladtunk a Királyhágói Kolostor (Mănăstirea Sfântul Ioan Iacob Hozevitul) mellett. Érdekessége a helynek, hogy a területen 2004-ben helyezték le egy nagyobb ortodox templom alapkövét. Az elmúlt húsz évben nemcsak a templom, hanem egy szabadidőközpont is felépült itt, mesterséges medencével, melyben egy szökőkút is helyet kapott. 

Az alig több, mint 18 kilométeres túránkat ott fejeztük be, ahonnan elindultunk, Királyhágón, egy kis fatemplom mellett, melyet az itt letelepedett első hét román család emelt 1791-ben. Az eseményt a bejárat feletti gerendára is feljegyezték. Összességében elmondhatjuk: a túra során feltöltődtünk az évszakhoz képest meleg napsugarak adta energiával, és megtapasztalhattuk, hogy ha nyitott szemmel járunk, az alvó természet is nyújthat csodákat.

 

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben