Tóth Gábor
Az est fellépői, Diana Jipa (hegedű) és Ștefan Doniga (zongora), bukaresti illetőségű művészek voltak, akik Románia EU-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából indultak most májusban országos koncertkörútra, ahogy azt a turné fent említett címe, illetve a szerzők illetősége is sugallja, az romániai komolyzenei kultúra sokszínűségének bemutatását, népszerűsítését megcélozva. Nagybánya, Zilah és Szatmárnémeti után érkeztek Nagyváradra, épp az ún. Európa-napra. Jipa és Doniga egyébként már három éve koncertezik együtt (200 közös fellépésen is túl vannak) az országban és a nagyvilágban is hasonló indíttatású turné-projektekkel.
A nyolctagú közönségből négy fő eleve filharmóniás zenész kolléga volt, valamint egyikük gyermeke, továbbá a tudósító, így tulajdonképpen két (!) "civil" volt kíváncsi az egyébként szakmai szempontból kuriózumnak számító összeállítású kamaraestre. Mivel néhány Facebook-posztoláson kívül túl nagy előzetes reklámkampányt nem kerített a filharmónia ennek a gazdátlanul maradt koncertnek (sem holnapjukon nem láttam bejegyzést róla, de még egy árva plakát sem volt kitéve a bejáratnál), nem árt, ha a zeneintézményben elgondolkodnak róla, hogy amennyiben legközelebb vendégül látnak egy ilyen eseményt, nem kellene-e kicsit többet rágyúrni a közönségszervezésre, hiszen ezek a világ minden táján fellépő zenészek tovább viszik a hírét annak, hogy itt Váradon milyen pillanatnyi hozzáállást tapasztaltak...
A fellépők a 19 órára meghirdetett kezdésre rávártak úgy húsz percet, hátha érkezik még közönség, aztán mégis színpadra léptek. Kezdeti zavaruk ellenére is nagyon gálánsak voltak, több összekötő történetet is hallhattunk az elhangzó zeneművekről, szerzőikről, így oldódott néha párbeszéddé is a hangulat. A sztorik nagy része sajnos izgalmasabb is volt, mint maga a zenészek előadásmódja, ami a jó hangszertechnika és rutinos összjáték ellenére valamiért egy uniformizáltra finomított lírai laposság irányába tendált. De persze az is lehet, hogy némelyik darabban nem is volt több, csak a puszta tény, hogy az utókor újra felfedezte, és Váradon talán egyiket-másikat először is hallhattuk, mi nyolcan... A két előadó román kamarazenei kuriózumokat népszerűsítő videói egyébként szép számban elérhetők interneten.
Mivel előre meghirdetett műsor voltaképpen nem létezett, nyomtatott műsorlap sem, így egy a pillanat ihlette válogatást kaptunk, nettó szűk háromnegyed órányit az egyébként jóval több előkészített kompozícióból. Kortárs művek sajnos nem is hangzottak el, pedig volt a tarsolyukban az is. Ezúton tehát dokumentálunk. Szergej Bortkiewicz (1877–1952) lengyel származású harkivi ukrán zeneszerzővel indították az estet (no. 1, Albumlap, az op. 63-as 4 hegedű-zongora darabból, 1945), földrajzilag az aktuális háborús helyzetre reflektálva. Bortkiewicz zenéjének egyébiránt lelkes újra-felfedezője Doniga, aki egy 2018-ban kiadott lemezen a szerző 2. és 3. zongoraversenyének tolmácsolója. Jipa és Doniga az összeállításban természetesen gondolt Enescura és Bartókra is, az alkotók érdemeiből adódóan, de találó volt ez az ötlet a váradi koncertterem kettős elnevezése miatt is. Sorban elhangzott: George Enescu Impromptu concertante (1903), Theodor Rogalski Ballada román népzenei témákra (1925, kéziratban maradt, 2015-ben vették újra elő), Walter Michael Klepper Hegedű-zongora szonatina, op. 12 (1975) – a bánsági német mesteré volt talán a legéletrevalóbban tálalt és eltalált az összes darab közül –, négy részlet Hilda Jerea
1948-ban, Bartók gyűjtötte népi dallamokat feldolgozó hét miniatűrjéből (Cântec de joc, Doină, Joc din fluer, Joc unguresc), a romantikus kivétel Alfonso Castaldi fiatalkori Elégiája (1886, az előadók hegedűs adaptációjában, mivel eredetileg cselló-zongora darab), Bartók Béla Román népi táncok (Székely Zoltán átirat, az előadók kis toldásaival, pontosan játszva, mégis viszonylag sekélyen előadva), Ciprian Porumbescu híres Balladájának a duó által igencsak trend-ízűre átalakított továbbgondolása, végül Mihail Jora op. 3-as Kis szvitjének (1917) zárótétele (Reînviere), húsvétra visszautalva.
