Ebben az évben Nagyvárad-Réten tartották meg az október 31-i reformációi hálaadó istentiszteletet. Nem véletlenül, hiszen az ottani templom – miután az első imaházat a második világháború végnapjaiban lebombázták, – éppen 1956 késő őszére épült fel, és advent harmadik vasárnapján lett felszentelve. A jelenlegi templom tehát éppen az idén 70 esztendős, és a nagyváradi reformátusok ezelőtt hét évtizeddel is közös reformációi ünnepséget tartottak Réten.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
A szombat esti istentisztelet ugyanakkor más szempontból is különlegesnek bizonyult: olyan dicséretek és zsoltárok csendültek fel, amelyek az első váradi református énekeskönyvben szerepeltek 1566-ban.
– fogalmazott dr. Pálfi József, a házigazda egyházközség lelkipásztora.
Ágendás beszédet Herdean Gyöngyi váradújvárosi lelkész, a Nagyváradi Református Gyülekezeti Szövetség elnöke mondott. Közreműködött a Csillagocska Citerazenekar Brugós Anikó tanárnő vezetésével, valamint a Kántorkórus.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Miután az ünneplők magukhoz vették a szent jegyeket, két értékes úrasztali edényt mutatott be Pálfi József.
– magyarázta a tiszteletes.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius
Váradőssiből egy kiöntőkancsó érkezett, melyre az 1700-as év van rávésve, míg Váradszőllősről egy tányér, az 1687-es esztendőből, hosszú, ötsoros körírással.
– mutatott rá Pálfi József.
Dénes István Lukács püspökhelyettestől megtudtuk, hogy a két úrasztali edény a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében lesz majd kiállítva.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

