Bihari Napló
Házasság hete 2023 Nagyváradon

Sajtóanyag

„Szeretetbe kapaszkodva!” mottóval szervezik meg 2023. február 12–19. között világszerte a házasság hete elnevezésű programsorozatot, amelyhez a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye ebben az évben a következő programokkal csatlakozik: február 15-én, szerdán egyházmegyei szintű szentségimádás lesz a plébániatemplomokban, és a gondviselő Isten oltalmába ajánlják a nehézségekkel küzdő családokat; február 16-án, csütörtökön 18 órakor filmvetítés lesz házaspárok számára a püspöki palota alagsorába. A magyar szinkronnal, román felirattal vetítésre kerülő film címe Szerelem második látásra; február 17-én, pénteken 18 órától táncestet szerveznek az egyházmegye házaspárjai számára a Kanonok sor 13. szám alatt. A részvétel ez alkalommal is jelentkezéshez kötött. Jelentkezni február 15-ig lehet a pasztoralis@varad.org címen; február 19-én, vasárnap zárul a házasság hete. 11.30 órakor Böcskei László megyés püspök mutat be ünnepi szentmisét a nagyváradi székesegyházban, és külön áldásban részesíti azokat a házaspárokat, akik 2022-ben kerek házassági évfordulót ünnepeltek. Azok a jubiláló házaspárok, akik szeretnének ezen részt venni, február 15-ig küldjék el az emléklap elkészítéséhez szükséges adatokat (a házaspárok neve, a feleség leánykori neve, évforduló száma) a pasztoralis@varad.org címre; február 18-án, szombaton 11–14 óra között a házaspárok óránként indított csoportokban, tematikus vezetéssel tekinthetik meg a püspöki palotában található egyházművészeti gyűjteményt; továbbra is van lehetőség végigjárni a püspöki palota kertjében kihelyezett Házaspárok Útját, amelynek hanganyaga magyar nyelven megtalálható az egyházmegye honlapján (varad.org/hazasparok-utja/).

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben