Pap István
Még októberben fogadta el a nagyváradi város- és területrendezési bizottság (CMUAT) annak a magánszemélynek a tervét, aki négyemeletes tömbházat akar építtetni a Sánc (Griviței) utca 7. szám alatti telekre. Ez a telek közvetlenül a volt Rovex gyár mellett van, és mint ismeretes, ide tömbházakból álló lakóparkot akar építeni egy ingatlanfejelesztő, mely már megkapta a CMUAT és a regionális műemlékvédelmi bizottság jóváhagyását is. Ami pedig a Sánc utca 7. szám alatti tervet illeti: az itteni 841 négyzetméteres telken az ingatlanfejlesztő lebontana három ingatlant, és ezek helyén építené fel a négyemeletes, tízlakásos tömbházat, melynek földszintjén kereskedelmi egység működne. A tervek szerint 15 parkolóhely is létesülne, ezek közül 11 a felszín alatt, négy pedig a felszínen, és ugyancsak a felszín alatt lenne hely 26 bicikli számára is. A CMUAT elfogadta a tervet, Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze arra hivatkozott, hogy ez a projekt jól kiegészíti a volt Rovex gyár területén tervezett ingatlanberuházást. Csakhogy mindkét projekttel műemlékvédelmi aggályok vannak, amelyeket a CMUAT nem vett figyelembe.
Műemléki övezet
Emődi Tamás építész, a Regionális Műemlékvédelmi Bizottság tagja portálunknak elmondta, hogy a bizottság elutasította a Sánc utca 7. szám alatti tömbházépítés tervét abban a formában, ahogy az be volt nyújtva. Több kifogást is emeltek a szakemberek: „az egy nagyon keskeny telek, nem is lenne alkalmas, főként nem egy tömbház építésére, mert széles az utcafrontja és kicsi a mélysége. A javaslat nem tölti ki az utcafrontot, holott ott folyamatos utcafrontra volna szükség. Azon kívül a külső pajzsgát, amit találtak a régészek a volt Rovex-gyár alatt, azon a telken is végighúzódik, tehát régészeti feltárást kellene végezni ott is” – sorolta az ellenérveket a szakember. A legfontosabb aggály viszont az, folytatta Emődi Tamás, hogy mivel egyre-másra jelennek meg az ilyen ingatlanberuházási tervek, „ezért tiszta vizet kell önteni a pohárba, hogy lássuk, egyáltalán mit lehet a vár környékén építeni. Ezért kértük, hogy szülessen meg a vár körüli területre egy védett övezeti városrendezési terv, ahogy azt maga az Általános Városrendezési Terv is előírja. Ezt nem a beterjesztő, hanem az önkormányzat kellene elkészítse, és ezt nekik is jeleztük egyébként” – fogalmazott a szakember.
Pajzsgát
Amíg tehát nem készül el az említett dokumentáció, addig nem lesz építkezés sem. Az ingatlanfejlesztők helyzetét tovább nehezíti az, hogy elindult egy műemléki tisztázó folyamat, amely a váradi vár ellenlejtőjére is kiterjesztené a műemléki védelmet. Pontosabban ezek az ellenlejtők most is a váradi vár A. kategóriás műemlékkomplexum részét képezik, fejtette ki Emődi, csakhogy eddig sehol semmilyen telekkönyvbe nem voltak beírva, így történhetett meg az, hogy korábban mind a CMUAT, mind a regionális műemlékvédelmi bizottság jóváhagyta a Rovex-gyár területére tervezett tömbházépítéseket. Mivel azonban a Rovex-gyár egy része beomlott, az ingatlanfejlesztő egy új tervet kell készítsen, ami a leomlott épület felhasználási lehetőségeit taglalja. „Azt elküldjük Bukarestbe, és ott majd döntenek arról, hogy mi legyen, de én reménykedem abban, hogy elkaszálják ezt a tervet” – fogalmazott Emődi Tamás. További fejlemény, hogy a vár délkeleti részén is feltártak olyan elővédműveket, más néven pajzsgátakat, mint amilyeneket a vár nyugati oldalán, az ortodox katedrális körül, és mivel ezek eddig sehol nem szerepeltek, elindult a műemlékké nyilvánításuk. Mivel ezek a pajzsgátak megtalálhatók mind a Rovex telkén, mind pedig a Sánc utca 7. szám alatti terület egy részén is, ez szintén akadálya lesz az ingatlanberuházásoknak. A szakember kifejtette, fontos cél egyrészt tisztázni az ellenlejtő jogi és topográfiai helyzetét, másrészt pedig a feltárt pajzsgátakat úgymond hozzáadni a várhoz és műemléki alkóddal ellátni. Emődi Tamás megfogalmazta azt is: véleménye szerint a nagyváradi önkormányzatnak az lenne az érdeke, hogy restaurálja a Kolozsvári úttól kiinduló és a Sánc utcáig tartó ellenlejtő helyenként 5–7 méter magas falait. Már több ottani ingatlantulajdonos is jelezte a városnak azt, hogy tenni kellene valamit, mert a falak már rossz állapotban vannak, elkezdtek mozogni, árulta el Emődi Tamás.