BN-összeállítás
A nagyváradi Darvas–La Roche-házban nyitják meg ma déli tizenkét órakor a Bijin-ga stílusú japán nyomatokat tartalmazó tárlatot. A Japán romániai nagykövetségével, a Bruckenthal Nemzeti Múzeummal, az Octavian Smigelschi Egyesülettel közösen szervezett kiállítás megnyitóján Hiroshi Ueada, Japán romániai nagykövetének köszöntőjét Tatsuo Kitagawa, a nagykövetség tanácsosa fogja tolmácsolni. A tárlat a japán grafikák világába vezet, annak is sajátos műfajával, a női szépséget ábrázoló bijin-ga-val ismertet meg. Ezt a műfajt olyan kiemelkedő mesterek űzték, mint Utamaro, Eishi, Hokuszai, Chikanobu, Kuniyoshi, Hiroshige és Eizan, kompozícióikat elegancia és gyönyörű színek jellemzik. A ma megnyíló tárlat korábban már látható volt Bukarestben, Jászvásáron, Brassóban, Buşteni-ben, Nagyszebenben és Temesváron. Az Edo-korszakból származó japán ukiyo-e művészeti stílus egyik fő témája a női szépség. A nők szerepének jelentőségére a japán kultúrában rávilágít az a tény is, hogy Japán védőistene, Amateraszu napistennő is női mitikus alak, akitől a legenda szerint maga a császári család is származik. Az első, ma is használt japán írásrendszer feltalálását a Heian-kor (794– 1185) udvarhölgyeinek tulajdonítják. A japánok a Heian-kor előtt kizárólag kínai ideogramokat használtak, ma pedig három különböző írásrendszer keverékét. A japán szótagírás kialakulásához szorosan kapcsolódik a leghíresebb japán mű, amelyet egyesek a világ első regényének tartanak, és amely 1000 körül jelent meg, a Genji Monogatari (Genji herceg története), amelyet egy Murasaki Shikibu nevű nő írt. A Bijin-ga nyomatok általában kurtizánok és gésák portréit ábrázolják, akik a Yoshiwara kerületben dolgoztak, amelyet rendszeresen látogattak a harcosok és a helyi daimjó hadurak és nagybirtokosok, amikor kénytelenek voltak Edo fővárosban élni. A kiállítás kurátora, Alexandru Constantin Chituţă szerint a kiállításon bemutatott harmincöt mű a női szépség tökéletessége előtt tiszteleg. A Bijin-ga stílusú japán grafikák az emberek menekülését ábrázolják a mindennapi élet merev és sivár környezetéből a kurtizánok és gésák eleven és múló szépségébe, akik mintha egy másik világból érkeztek volna, és magukkal hozták annak a helynek a varázsát. A kiállításon 17–20. század közötti alkotások lesznek láthatók, a művek az ismert román gyűjtő, George Şerban kollekciójából származnak.