Tóth Gábor

Az eddig mindig vonósalapokra építő Kaganovskiy-sorozatban csembalót és énekhangot is hallhattunk már korábban egy-egy alkalommal, de a mostani abszolút újítás a zongora jelenléte lesz, ez tehát ilyen értelemben premier. A belgiumi Philippe Raskin lesz kamarapartnere az ötletadó, kezdeményező Artur Kaganovskiy hegedűművésznek. Mindjárt tegyük is hozzá, mindez változatlanul a házigazda Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt jöhetett létre.
Kezdjük először a szervezők által közzétett hasznos részletekkel: jegyek 30, illetve 50 lejes áron kaphatók a nagyváradi római katolikus püspöki palota recepcióján, jegyfoglalás a 0771–612.714-es telefonszámon lehetséges, a lefoglalt jegyek legkésőbb a koncert napján déli 12 óráig vehetők át.
Lássuk továbbá, mit kínál a hegedű-zongora irodalomból Artur Kaganovskiy és Philippe Raskin kettőse. Három fajsúlyos hegedű-zongora szonáta lesz műsoron, Richard Strauss op. 18-as Esz-dúr, Maurice Ravel G-dúr (ún. no. 2) és César Franck A-dúr. Mindjárt a három mű olvasata nyomán szembeötlő, hogy a két művész nem aprózza el a váradi közös bemutatkozást (a fotón egy tavalyi, antwerpeni együttműködésük pillanata látható), három szonáta egyetlen esten igazán tiszteletreméltó és professzionális tartású előadói kiállás.
Helyi zenei kronológiai zárójelben: Valentin Șerban (hegedű) és Mihai Diaconescu (zongora) játszotta legutóbb Nagyváradon Franck e szonátáját, május 30-án, a filharmóniában, illetve Ravelét ugyanők augusztus 5-én a Körösvidéki Múzeum szabadtéri fesztiválján – tehát aki akkor hallotta, és még emlékszik rá, annak érdemes akár figyelmesen összehasonlítania a szeptember 20-án várhatóakkal.
Richard Strauss e szonátája bár sem a szerzőnek, sem a hegedűirodalomnak nem a legemblematikusabb alkotása, éppen ezért ígérkezik különleges élménynek. A komponálás évében (1887) épp leendő feleségébe szerelmesedő alkotó dallamai széles ívekben szárnyalnak, hangszerszólamai frissek, virtuózak, s talán nem véletlen, hogy a harmadik tételben majd megszólaltatja Don Juant is – legalábbis nagyon fülbeötlő ez a hasonlóság az alig egy évvel későbbi nevezett szimfonikus költemény témaindításával.
Ravel ún. 2. hegedű-zongora szonátájával (1928) kapcsolatban érdemes a korabeli dzsessz hangjára is figyelni, mert nyomokban akár Gershwint is tartalmazhat ez a mű, ami nem is annyira véletlen. Végezetül a mindenkori hegedűsök egyik legkedveltebb darabja jön (ami különféle átiratokban is igen népszerű), César Franck A-dúr szonátája, az előbbiekhez képest most nem három, hanem négy tételben. Különös, hogyan keretezi mindez a műsort, hiszen szinte egyazon időben (1886) keletkezett a koncertindító Richard Strauss-szonátával, igaz az idős Franck és a fiatal Strauss között 42 év korkülönbség volt. Franck nagy élményét lelte orgonistaként és szimfonistaként is a melódiák és harmóniák kromatikus, enharmonizáló állandó lágy forgatásában-fűszerezésében – Debussy mondotta volt az egyébként belga születésű elődről, hogy „a puszta tény, ha rátalált egy szép akkordra, az egy egész napját boldoggá tette.”