Ciucur Losonczi Antonius
A csendes éjszakai elmélkedés alapigéjét Mózes negyedik könyve 24. részének 16–17. versei képezték. Dr. Pálfi József, a nagyvárad-réti református gyülekezet vezető lelkipásztora megjegyezte: talán mindnyájunknak volt olyan élménye, amikor, ha felnéztünk az égre, láttuk a csillagokat. Persze kellett ehhez az is, hogy felhő vagy légszennyezés ne takarja el a fényüket. A felolvasott szentírási részlet az ókori Mezopotámiába vezet bennünket, ahol mostani civilizációnk bölcsője lehetett. Néhány ember állt a magaslaton, rituális szertartásra készülve. Bálám ekkor letekintett a síkságra, és az átok helyett háromszor is áldást mondott, mert Istennek tett korábbi fogadalmát még a mesés kincsek ígéretében sem változtathatta meg. E különös és ellentmondásos próféta látó, mágus, varázsló hírében állt a keleti világban, aki a híres jerikói történet előtt került kapcsolatba Istennel. Közbeszédünkben mégis inkább a szamara miatt maradt fenn, róla magáról keveset tudunk. Az újszövetség már negatív kontextusban beszél róla, de azért pozitív dolgok is kötődnek hozzá, melyek nem veszítettek időszerűségükből, mint például ez az említett próféciája, mely a messzi, távoli jövőben mutatott rá valakire.
A napkeleti mágusokat, akik Bálám földjéről indultak, szintén e csillagfény vezette. Járt előttük és mutatta az utat a jászolhoz. És Jeruzsálembe érve így keresték és kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született, mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt előttünk, és mi eljöttünk, hogy leboruljunk és imádjuk őt.” A bölcsek tehát a Messiás legelső tisztelői, imádói közt voltak, akik ősi tudásuk okán már várták a csillagot. Nem varázslók, hanem tudós csillagászok voltak ők, akikkel kapcsolatban aligha lehet kétségünk atekintetben, hogy mit láttak, hiszen emberemlékezet óta ismerői voltak az Isten teremtette csillagos égboltnak. A csillagot pedig azért követték, hogy megtalálják, meglássák, köszöntsék a Megváltót, s az örömük teljes legyen.
Bálám tehát látta a feljövő csillagot, a királyi pálcát, de mint későbbi életszakaszából kiderül, ő maga nem tudott személyesen mit kezdeni ezzel, mert a saját feje után ment és úgy folytatta esendő, majd elmúló életét. Viszont az ő kultúrájának képviselői, a bölcsek évszázadokkal később látták tényleg a fényt, s a vezetésével vonultak. A királyi pálca óvta, védte őket, s ezért nem estek Heródes áldozatává. Egy közös vonása azonban volt Bálámnak és a bölcseknek: leborultak. De mi vajon ki előtt borulunk le? Mert egyedül csak Jézus Krisztus előtt szabad leborulni, ez az istentisztelet kell legyen mindennek a kezdete és fundamentuma. Enélkül bajban maradunk és morális válságba süppedünk, mert „csak a jászol előtti leborulás az egyetlen és megtartó magaslat, mely életünk döntő és meghatározó forduló- és viszonyulási pontja” – fogalmazott a tiszteletes.
Az ünnepi alkalmon közreműködött a Nagy Noémi Judit, Brugós Anikó, Orosz Otília, Pálfi Boróka, Benedek Árpád, Márkus Zoltán alkotta kórus.
