Karácsony éjszakai református istentisztelet volt Váradréten - VIDEÓVAL!
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben immár sokéves hagyomány, hogy december 24-én, karácsony szentestéjén 23 órától éjszakai istentiszteletet tartanak a templomban. Az alkalom különlegessége, hogy sok énekkel és zenével, valamint az Ige feletti csendes elmélkedéssel ünneplik Krisztus születését.

Ahhoz azonban, hogy ennyire természetes legyen mindez, korábbi időszakra kell visszatekinteni. „Azt hiszem, korábbi időszaktól kellene kezdeni az egész történetet: a családok zömében még mindig tabutéma a párkapcsolat, a szexualitás. Nem beszélnek róla.

Az első perctől sem, amikor a két-három éves gyermek fölteszi az első ártatlan kérdéseit, ami a nemiséggel kapcsolatos, akkor a szülők zárnak, terelnek, hazudnak, félremagyaráznak” – kezdi Asztalos Lehel székelyudvarhelyi pszichológus. Azért beszélek ezúttal vele, mert iskolai tanácsadóként kifejezetten jól rálát a tizenéves korosztály ügyes-bajos dolgaira is. Éppen ezért mondja:

ha kis korban elzárkózik a szülő az ilyen kérdések elöl, akkor nagyon korán kialakul a gyermekekben, hogy erről a témáról nem lehet beszélni otthon.

Eljön azonban a serdülőkor, amikor felerősödik az igény a párkapcsolatokra, előtérbe kerül a nemiség kérdése, olyannyira, hogy majd minden emögé kerül. A szülő ekkor már elvárná, hogy rálátása, ráhatása legyen a serdülő gyermeke életére, hogy neki meséljen, hogy tőle kérdezzen, de nincs, nem alakult ki az a bizalmi viszony, amelyben ezeket a kérdéseket fel lehetne tenni.

Bizalmi viszony: idejében kell elkezdeni

„Ha egy családban, serdülőkorú gyermeknél egyáltalán felmerül a kérdés, hogy aludhat-e a barátom, barátnőm nálunk, akkor ez már eleve feltételez egy olyanfajta szülő–gyerek kapcsolatot, amiben erről egyáltalán lehet beszélni” – hangsúlyozza Lehel. Ugyanis

a családok zömében ez a kérdés el sem hangzik, annyira egyértelmű a fiatal számára, hogy nem jöhet a párja,

de még csak nem is szabad arról tudjanak a szülők, hogy létezik a barát, barátnő.

Aludt már nálatok a barátotok?

– kérdem két tinilánytól. Anna tizenhat, Szerénke tizenöt éves. Igen, mondják mindketten, de a szülők éppen nem voltak akkor otthon, teszik hozzá. És úgy, hogy a szüleitek otthon voltak? – kérdezek vissza.

„Hát, nem. Nem is merném megkérdezni anyuéktól” – jegyzi meg Anna.

Ha tehát előbújt a kérdés („Itt aludhat-e a párom?)”, akkor már eleve egy „áldott helyzetről” van szó, fogalmaz a szakember, amiben lehetőség van erről beszélni, sőt, a szülőnek inkább örülnie kéne, meghallani a kérdést és átgondoltan reagálni rá.

Hogyan beszéljünk a tinivel

Én úgy érzem… Én ezért szorongok… Én úgy vélem erről a helyzetről… Ezek a félelmeim szülőként… Egyébként hogy vagytok ti ketten? Hol tartotok a kapcsolatban? Hol tartotok a szexualitás terén? – ezek lennének a helyes, célravezető, segítő kérdések.

„Azt látom, hogy a szülők zöme egyáltalán nem tudja, fogalma sincs róla, hogy a gyermeke ebben a szexualitás-barát-barátnő kérdésben hol tart.

Szülőként nagyon nehéz megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a gyermekem már nem gyermek, hanem felnőtt nővé vagy férfivá válik. Mivel semmit nem tud róla, arról sem tud semmit a szülők nagy része, hogy mennyire tájékozott a csemete, mennyire felvilágosult ebben a témában, hogy mennyire felkészült érzelmileg” – sorolja Lehel.

Amennyiben azonban a fenti kérdésekről nyíltan tudunk beszélni a gyermekünkkel, akkor a szakember véleménye szerint is felkészült, eljött az idő: ott aludhat a barátnő, a barát. Ugyanis nem életkor kérdése, hogy mikor jön el ez a pillanat, hanem az érettség, érzelmi érettség függvénye.

Máshol úgyis megtörténik

Ha nem is fogalmazza meg magának minden szülő, de tudja vagy tudhatná: ha óvni akarja a gyermekét – a túl korai vagy a traumatizáló szexuális kapcsolattól – és megtiltja, hogy a tini „hazahozza” a párját, attól még meg fog történni az a bizonyos aktus.

„Megtörténhet szünetben az iskolavécében, a strand öltözőjében, a házibuliban vagy a hétvégi osztálykiránduláson, de a szórakozóhely vécéjében is.

Biztos, hogy nem olyan lesz az élmény, amilyen lehetne egy biztonságos környezetben. Ha meg kell történnie, a lehető legoptimálisabb körülmény a nyugodt saját szoba, ahol biztonságban érzi magát a gyermekünk” – hangsúlyozza a szakember.

Lehet, kell korlátozni az ott- és együttalvást?

Hogyha azt látom, felelős, nyitott, kommunikatív szülőként, hogy a párkapcsolat és az erre fordított idő és energia a napi tevékenységek rovására megy – iskolai teljesítmény, másfajta társas kapcsolatok stb. –, akkor kell egy határt húzni. De nagyon sokszor egy jól működő párkapcsolat szárnyakat adhat a gyermekünknek, jegyzi meg a pszichológus. Lehet, hogy pont ez lesz kellő motiváció, és sokkal jobban fog működni az élet más területein.

Óhatatlanul a szakítással is meg kell birkóznia gyermekünknek:

abba azonban, hogy véget ér-e a kapcsolata, nem kell szülőként beleszólnunk, még akkor sem, ha megkedveltük, szinte családtaggá vált gyermekünk párja. Egyetlen dolgot tehetünk, hogy folyamatosan éreztetjük, hogy érzelmi támaszként jelen vagyunk. „Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy lehet és kell örök érvényű jó tanácsokat adni, legyünk jelen. Ennyi kell” – fogalmaz Asztalos Lehel.

Mi értelme a felvilágosításnak?
Amy Schalet, a massachusettsi egyetem szociológia professzora 130 amerikai meg holland tinit és szülőt interjúvolt meg egy 2011-es kutatásban, amelyből néhány éve Not under my roof (Nem az én házamban) címmel könyv is megjelent. Schalet a kutatás alapján arra jutott, hogy az Egyesült Államokban legnagyobb a számuk a fiatalkori terhességeknek a nyugati világot tekintve, Hollandiában pedig a legalacsonyabb, mindez pedig a két nemzet szexuális neveléshez való hozzáállásában gyökerezik. A felmérés alapján mindkét országban tizenhét éves koruk körül kezdenek a fiatalok szexuális életet élni, ám az amerikai lányok nyolcszor akkora valószínűséggel szülnek korán, és kétszer akkora valószínűséggel fekszenek be abortuszra a kórházba, mint a hollandok. „Az Egyesült Államokban általánosan elfogadott, hogy a fiataloknak előbb el kell szakadniuk a családi fészektől, és utána rendben van, ha szexuális életet élnek. Ezzel szemben Hollandiában a tinik úgy válnak felnőtté, hogy közben nem kell elszakadniuk saját szüleiktől” – magyarázza a szerző hozzáfűzve: a hollandoknál már az 1970-es években bekövetkezett az a társadalmi irányváltás, mely révén a családon belül sem tabutéma a szexről beszélni, illetve megengedett például, hogy a stabil kapcsolatban élő tinik együtt töltsék az éjszakát a családi házban.
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben