Ahhoz azonban, hogy ennyire természetes legyen mindez, korábbi időszakra kell visszatekinteni. „Azt hiszem, korábbi időszaktól kellene kezdeni az egész történetet: a családok zömében még mindig tabutéma a párkapcsolat, a szexualitás. Nem beszélnek róla.
Az első perctől sem, amikor a két-három éves gyermek fölteszi az első ártatlan kérdéseit, ami a nemiséggel kapcsolatos, akkor a szülők zárnak, terelnek, hazudnak, félremagyaráznak” – kezdi Asztalos Lehel székelyudvarhelyi pszichológus. Azért beszélek ezúttal vele, mert iskolai tanácsadóként kifejezetten jól rálát a tizenéves korosztály ügyes-bajos dolgaira is. Éppen ezért mondja:
ha kis korban elzárkózik a szülő az ilyen kérdések elöl, akkor nagyon korán kialakul a gyermekekben, hogy erről a témáról nem lehet beszélni otthon.
Eljön azonban a serdülőkor, amikor felerősödik az igény a párkapcsolatokra, előtérbe kerül a nemiség kérdése, olyannyira, hogy majd minden emögé kerül. A szülő ekkor már elvárná, hogy rálátása, ráhatása legyen a serdülő gyermeke életére, hogy neki meséljen, hogy tőle kérdezzen, de nincs, nem alakult ki az a bizalmi viszony, amelyben ezeket a kérdéseket fel lehetne tenni.
Bizalmi viszony: idejében kell elkezdeni
„Ha egy családban, serdülőkorú gyermeknél egyáltalán felmerül a kérdés, hogy aludhat-e a barátom, barátnőm nálunk, akkor ez már eleve feltételez egy olyanfajta szülő–gyerek kapcsolatot, amiben erről egyáltalán lehet beszélni” – hangsúlyozza Lehel. Ugyanis
a családok zömében ez a kérdés el sem hangzik, annyira egyértelmű a fiatal számára, hogy nem jöhet a párja,
de még csak nem is szabad arról tudjanak a szülők, hogy létezik a barát, barátnő.
Aludt már nálatok a barátotok?
– kérdem két tinilánytól. Anna tizenhat, Szerénke tizenöt éves. Igen, mondják mindketten, de a szülők éppen nem voltak akkor otthon, teszik hozzá. És úgy, hogy a szüleitek otthon voltak? – kérdezek vissza.
„Hát, nem. Nem is merném megkérdezni anyuéktól” – jegyzi meg Anna.
Ha tehát előbújt a kérdés („Itt aludhat-e a párom?)”, akkor már eleve egy „áldott helyzetről” van szó, fogalmaz a szakember, amiben lehetőség van erről beszélni, sőt, a szülőnek inkább örülnie kéne, meghallani a kérdést és átgondoltan reagálni rá.
Hogyan beszéljünk a tinivel
Én úgy érzem… Én ezért szorongok… Én úgy vélem erről a helyzetről… Ezek a félelmeim szülőként… Egyébként hogy vagytok ti ketten? Hol tartotok a kapcsolatban? Hol tartotok a szexualitás terén? – ezek lennének a helyes, célravezető, segítő kérdések.
„Azt látom, hogy a szülők zöme egyáltalán nem tudja, fogalma sincs róla, hogy a gyermeke ebben a szexualitás-barát-barátnő kérdésben hol tart.
Szülőként nagyon nehéz megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a gyermekem már nem gyermek, hanem felnőtt nővé vagy férfivá válik. Mivel semmit nem tud róla, arról sem tud semmit a szülők nagy része, hogy mennyire tájékozott a csemete, mennyire felvilágosult ebben a témában, hogy mennyire felkészült érzelmileg” – sorolja Lehel.
Amennyiben azonban a fenti kérdésekről nyíltan tudunk beszélni a gyermekünkkel, akkor a szakember véleménye szerint is felkészült, eljött az idő: ott aludhat a barátnő, a barát. Ugyanis nem életkor kérdése, hogy mikor jön el ez a pillanat, hanem az érettség, érzelmi érettség függvénye.
Máshol úgyis megtörténik
Ha nem is fogalmazza meg magának minden szülő, de tudja vagy tudhatná: ha óvni akarja a gyermekét – a túl korai vagy a traumatizáló szexuális kapcsolattól – és megtiltja, hogy a tini „hazahozza” a párját, attól még meg fog történni az a bizonyos aktus.
„Megtörténhet szünetben az iskolavécében, a strand öltözőjében, a házibuliban vagy a hétvégi osztálykiránduláson, de a szórakozóhely vécéjében is.
Biztos, hogy nem olyan lesz az élmény, amilyen lehetne egy biztonságos környezetben. Ha meg kell történnie, a lehető legoptimálisabb körülmény a nyugodt saját szoba, ahol biztonságban érzi magát a gyermekünk” – hangsúlyozza a szakember.
Lehet, kell korlátozni az ott- és együttalvást?
Hogyha azt látom, felelős, nyitott, kommunikatív szülőként, hogy a párkapcsolat és az erre fordított idő és energia a napi tevékenységek rovására megy – iskolai teljesítmény, másfajta társas kapcsolatok stb. –, akkor kell egy határt húzni. De nagyon sokszor egy jól működő párkapcsolat szárnyakat adhat a gyermekünknek, jegyzi meg a pszichológus. Lehet, hogy pont ez lesz kellő motiváció, és sokkal jobban fog működni az élet más területein.
Óhatatlanul a szakítással is meg kell birkóznia gyermekünknek:
abba azonban, hogy véget ér-e a kapcsolata, nem kell szülőként beleszólnunk, még akkor sem, ha megkedveltük, szinte családtaggá vált gyermekünk párja. Egyetlen dolgot tehetünk, hogy folyamatosan éreztetjük, hogy érzelmi támaszként jelen vagyunk. „Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy lehet és kell örök érvényű jó tanácsokat adni, legyünk jelen. Ennyi kell” – fogalmaz Asztalos Lehel.
Amy Schalet, a massachusettsi egyetem szociológia professzora 130 amerikai meg holland tinit és szülőt interjúvolt meg egy 2011-es kutatásban, amelyből néhány éve Not under my roof (Nem az én házamban) címmel könyv is megjelent. Schalet a kutatás alapján arra jutott, hogy az Egyesült Államokban legnagyobb a számuk a fiatalkori terhességeknek a nyugati világot tekintve, Hollandiában pedig a legalacsonyabb, mindez pedig a két nemzet szexuális neveléshez való hozzáállásában gyökerezik. A felmérés alapján mindkét országban tizenhét éves koruk körül kezdenek a fiatalok szexuális életet élni, ám az amerikai lányok nyolcszor akkora valószínűséggel szülnek korán, és kétszer akkora valószínűséggel fekszenek be abortuszra a kórházba, mint a hollandok. „Az Egyesült Államokban általánosan elfogadott, hogy a fiataloknak előbb el kell szakadniuk a családi fészektől, és utána rendben van, ha szexuális életet élnek. Ezzel szemben Hollandiában a tinik úgy válnak felnőtté, hogy közben nem kell elszakadniuk saját szüleiktől” – magyarázza a szerző hozzáfűzve: a hollandoknál már az 1970-es években bekövetkezett az a társadalmi irányváltás, mely révén a családon belül sem tabutéma a szexről beszélni, illetve megengedett például, hogy a stabil kapcsolatban élő tinik együtt töltsék az éjszakát a családi házban.
