Tóth Gábor
December 22-én, csütörtökön kora délután, 14 órai kezdettel a nagyváradi neológ zsinagógában Alexandru Tomescu hegedűművész és Octavian Lup gordonkaművész a két szólista. Ugyanaznap este, 19 órakor a filharmónia Enescu-Bartók termében karácsonyi műsort játszik a zenekar, énekesekkel, kórussal, ez utóbbi eseményt pedig másnap, december 23-án, pénteken ugyancsak 19 órakor ismétlik meg, szintén a filharmónia székhelyén.
Kezdjük először a filharmónia székhelyén. A 22-én, csütörtökön és 23-án, pénteken, egyaránt 19 órai kezdettel játszott karácsonyi tematikájú zenei műsorban ne tessenek már keresgélni európai hagyományú nagyszabású remekművet – gondolok itt olyan „elavult” európai keresztény értékeket képviselő darabokra, mint mondjuk J. S. Bach Karácsonyi oratóriuma –, de sem a magyar vonatkozású hagyományos ünnepi énekeket, amiket a nem is oly rég még Lászlóffy Zsolt vezette énekkar elő-előadogatott ilyen időszakban. Tehát egyik előbb említett fajtából sem lesz. A filharmónia által kínált új paletta színei közt főként az amerikai könnyűzenei vetületű érzésvilág neoprotestáns rítusú egyházi muzsikába átszivárgott vonala és természetesen a minden karácsony tájékán hagyományosan játszott román kolinda kap fő hangsúlyokat, de hallhatunk egy szuahéli Miatyánkot, és az említettek tükrében nyugodtan lehet számítani rá, hogy lesz még pl. You raise me up vagy It’s a wonderful Christmas is. A zenekart Flavius Filip vezényli, ő gyakori vendég itt mostanában, főként ilyen színes, saját indíttatású műsorokkal. Közreműködik a filharmónia énekkara, illetve a nagyváradi görögkatolikus líceum Nicoleta Țâmpu vezette gyermekkórusa. Énekes szólisták: Ancuța Măslină-Pop szoprán, Nicolae Bejan tenor, Bede Róbert tenor. Újdonság a koncerten a zenéket összekötő narrátor: Sebastian Lupu színművész.
E két azonos műsorú filharmónia-koncertre a jegyek a zeneintézmény pénztáránál, illetve a bilete.ro oldalon válthatók a szokott módon. A két koncert közül a pénteki az, mely karitatív szándékú is. Itt az S. O. S. Autism Bihor Egyesülettel közreműködésben gyűjtenek adományokat az említett érintett célcsoport életének jobbá tételéért.
A 22-én, csütörtökön a neológ zsinagógában 14 órakor tartandó koncert zenei tartalmáról szűkszavúan nyilatkozik a filharmónia, mindössze annyit tudni: Mozart, Haydn, Vivaldi és Piazzolla lesz műsoron. Az viszont kétségtelen, hogy két neves, kiváló hazai hangszeres előadó, Alexandru Tomescu hegedűművész, valamint Octavian Lup gordonkaművész is pódiumra lép. A Nagyváradra fellépni is gyakran visszatérő művészekről eddig is tudtuk, sokszor állnak ki a legkülönfélébb nemes ügyek mellett jótékony koncertjeikkel, országszerte. Ezúttal A szív zenéje címet viseli a váradi filharmóniával közösen megrendezésre kerülő koncertjük, melynek bevételével, a New Hope Egyesület és a Hospice Emanuel Alapítvány közreműködésével, rákbetegségben szenvedők megsegítése a cél. Különös még, hogy bizony karácsony lesz a zsinagógában, hiszen egy fát is feldíszítenek, mégpedig úgy – derül ki a filharmónia közleményéből –, hogy a koncertre a bemenet már kezdés előtt egy órával lehetséges, s a felajánlott adományért cserébe mindenki egy karácsonyfadíszt kap szimbolikusan, melyet egy nagy közös fenyőre tűznek fel a szeretet egyesítő, gondoskodó jegyében. A tájékoztatóból végső soron az is kiderül, hogy mindez csupán udvarias felhívás az adományozásra, maga a zsinagógabeli koncert voltaképp ingyenes. Információk: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea.