Tóth Gábor
Ezúttal nagyjából hatvan százalékban telt meg a nézőtér a filharmóniában. Az ún. bécsi klasszicizmusból válogatott műsorú koncert első felében a fúvósok oktettjét, majd a vonószenekart hallhattuk, míg a második részben egy Haydn-szimfóniát. A kezdő F-dúr fúvós oktett az eldöntetlenül Joseph Haydn (Hob. II:F7) avagy Pavel Vranicky (Paul Wranitzky) szerzeménye volt, ezt követte W. A. Mozart Kis éji zenéje a vonószenekar előadásában (8-6-4-4-3 disztribúcióban), majd szünet után J. Haydn 94., G-dúr szimfóniája.
Meglepetés – így szólt a koncert címe, utalva Haydn 94. szimfóniájának melléknevére, mely magyar nyelvterületen az Üstdob-szimfónia elnevezést viseli. A mű beceneve a második tétel pianissimója után üstdobütéssel felhangzó hirtelen zenekari tutti fortissimo miatt alakult ki. Haydn második londoni szimfóniájának burkolatlan célja ezzel az volt, hogy megtréfálja a koncerteken gyakorta elszendergő érdektelenebb közönséget. De nem Meglepetés, hanem Rokokó volt az eredetileg eltervezett címe ennek a mostani filharmónia-koncertnek korábban, csak időközben mégsem jött hozzá szólista – Fenyő László gordonkaművész játszotta volna Csajkovszkij ún. Rokokó-variációit. A műsor első fele tehát változott. S hogy a változtatásra rendelkezésre álló idő volt kevés vagy pedig ennél mélyebben gyökerező előadói kvalitásbeli egyenetlenségek okozták-e a most hallottakat, azt jobb nem tudni, de a program e szakaszából főként csak az igyekezet volt értékelhető, a hangzás összképe távol maradt a professzionális együttesekre jellemzőtől. Homogén zene helyett különböző szintű egyéni rutinokból közös nevezőre hozni próbált heterogén fúvósokat majd vonósokat hallhattunk. Jó volt viszont a gondolat, hogy a két együttest külön-külön is megmutassák-foglalkoztassák, bécsi klasszikus veretű szólammunkára fogják, bár a két csapat közül a fúvósoknak itt sok szempontból nehezebb dolga volt.
A Haydn avagy Wranitzky (Mozart-kortárs) oktett egyébiránt igazán nagyszerű, elmésen szórakoztató muzsika, dúskál a friss ötletekben és az előadóknak szólisztikus, páros és mindenféle szólamkombinált megmutatkozási lehetőségeket is bőségesen kínál. De szellemes pl. a menüett-tétel második trió-szakaszában az az indító unisono, mely szinte egy az egyben a jóval később íródott Beethoven Für Elise nyitásának hangjait húzza elő a kalapból. Ínyencebb szabadon asszociálóknak pedig ott a második variációs tétel is, amely rögtön egy olyan témával indít, ami Mozartnál eleve zárvariáció, mégpedig a híres A-dúr (K. 331) zongoraszonáta I. tételének hatodikja. Az oktettről egyébként egyetlen szó sem esett a nyomtatott román nyelvű műsorismertetőben, pedig ez az ún. Harmoniemusik ugyanúgy a 18. századi igényes szórakoztatómuzsikái közé tartozik, mint Mozart jóval ismertebbé vált szerenádja, az Eine kleine Nachtmusik. Ez utóbbi most inkább nach-Musikra sikerült, azaz egy valami utáni másik valamire. Megvolt a szándék, a koncentrálás, a munka, de a gyümölcse nem érett be kellőképpen.
Annál inkább összekovácsolódott erre a koncertre a műsort záró, eleve betervezett Haydn 94. szimfónia, ami igazán jó összprodukció volt, arányérzékkel. Nem volt túlbeszélt vagy szájbarágós az ismert meglepetés-kontraszt sem, hanem természetes maradt. Kibontakoztak Haydn jupiteri fényei, és jól polarizáltan mutatkozott meg a már említett meglepetésekkel operáló haydni zenei humor is a mű teljes építkező folyamatában, ívében.
