Pap István
Debrecen város küldöttsége látogatott tegnap Nagyváradra. A Széles Diána alpolgármester által vezetett delegációt fogadta a váradi városházán Florin Birta polgármester és Alexandru Chira, a Visit Oradea Egyesület főigazgatója. A találkozón főként a turizmus terén történő együttműködési lehetőségekről esett szó. „Úgy gondolom, hogy nagyon jó lenne ez az együttműködés, annál is inkább, mert a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal különös hangsúlyt fektet a turizmus népszerűsítésére és a turisták városunkba vonzására. Minden támogatást szívesen fogadunk, és ránk is lehet számítani e tekintetben” – idézi Florin Birta polgármester szavait a hivatal sajtóközleménye. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere említést tett arról, hogy időszerű lenne egy buszjáratot létesíteni a két város között, illetve vállalta azt, hogy népszerűsíteni fogja a váradi eseményeket még a szállodaüzemeltetők körében is.
Alexandru Chira azt emelte ki, hogy a Debrecen és Nagyvárad közötti együttműködés hasznos lehet mindkét város számára. „A két város, mi és Debrecen párhuzamosan szeretnénk egymás rendezvényeit népszerűsíteni. Nagyvárad a legnagyobb város Debrecen közelében, és fordítva. Ugyanonnan jönnek mindkét városba a turisták, jelesül Ausztriából, Lengyelországból, Németországból és különösen Izraelből” – fogalmazott Chira. Hozzátette, hogy a turisztikai együttműködés jegyében városnéző csomagokat fognak összeállítani a debreceniek számára. Az igazgató kijelentette azt is, hogy mindkét fél összeállítja a maga listáját azokról az eseményekről, amelyeket a másik városban fognak népszerűsíteni. „A következő napokban elküldjük azoknak az eseményeknek a listáját, amelyek a nagyváradi karácsonyi vásáron fognak zajlani, hogy megismertessük ezeket a magyar közönséggel” – fogalmazott Chira.