Ciucur Losonczi Antonius
A rendezvény nyitóünnepségét péntek délután tartották. Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros, főszervező, a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet vezetője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az idén nem egy adott téma köré szervezték a konferenciát, hanem inkább arra kérték a meghívottakat, hogy az elmúlt években végzett kutatásaikat, megjelent könyveiket mutassák be. Szabó Ödön történész, RMDSZ-es parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a rendezvényen lehetőség adódik a vitákra is, a különböző nézetkülönbségeknek a tisztázására.
A beszédek után könyvbemutatók voltak, ezek közül kiemelendő Csendes Lászlónak a kötete (Egy kevéssé misztikus egyház?), mely a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház viszonyát dolgozza fel a második világháború után berendezkedő kommunista rendszerhez egészen 1956-ig.
Péntek délelőtt Nagy Emese Ingrid doktorandusz (Babeș-Bolyai Tudományegyetem) arról beszélt, miként változott meg az elmúlásról szóló gondolkodás a 16-17. században. A jelenlevők megtudhatták, hogy a protestantizmus megjelenésével a halálról való diskurzus nem csitult el, csupán átalakult, és egyfajta szekularizáció ment végbe e téren. A reformátorok úgy prezentálták, mint a földi szenvedések végét, amire az volt a klérus reakciója, hogy propagálni kezdte a halálról való elmélkedést.
Gábor Csilla (a BBTE professzora) előadásának témája tulajdonképpen a 17. századi hitviták voltak, melynek egyik tanulsága az volt, hogy nem csupán napjainkban esnek egymásnak a kommentszekciók véleményhuszárjai. Már a 16-17. században ugyanis a Keresztény felelet kezdetű reagálások zömének hangneme fokozatosan eldurvult. Nem bíztak egymásban a vitázó felek és nem ellenfélként tekintettek partnereikre, hanem mint megátalkodott gonosztevőkre. Egy váradi református prédikátor, bizonyos Pécsváradi Péter például azt vetette Pázmány Péter esztergomi érsek szemére: hogyan lehet annyira „elvetemült”, hogy Bihar vármegyének meri ajánlani egyik, a Szentírás magyarázatával foglalkozó könyvét, „a sötétség fiának” is nevezve Pázmányt. Válaszképpen a katolikus főpap a Sallai István pozsonypüspöki plébános álnevet használva egyszerűen csak váradi Farkasnak titulálta Pécsváradit, mert szerinte nem méltó rá, hogy a valódi nevén említse, mivel „moslék” és „trágyázat” az, amit állít.
Tőtős Áron történész, muzeológus arról beszélt, hogyan viszonyultak az egyházak és az állam a szexualitás kérdéséhez a dualizmuskori Magyarországon. Elhangzott, hogy a 18-19. századi folyamatok megalapozták azt a későbbi politikát, mely megtűrte, illetve szabályrendeletekkel legalizálta a prostitúciót az Osztrák-Magyar Monarchiában. A világi hatóságoknak az intézkedései azonban inkább csak városi környezetben, a polgári középosztály körében éreztették hatásukat.
Hatos Pál történész, jogász a Csonka-Magyarország születéséhez köthető fogalmi problémákat járta körül Hideg polgárháború Magyarországon 1918-1922 című expozéjában.
Mit keresett egy lengyel-amerikai pap 1944-ben Sztálinnál? Az Orlemanski-misszió történetét és annak következményeit Balogh Margit és Fejérdy András történészek ismertették. Stanislav Orlemanski egy emigráns lengyel pap volt, aki azzal próbálkozott volna, hogy rendezze Sztálin és az egyházak, illetve a Vatikán viszonyát. Szinte hihetetlen, de tényleg többször is találkozott a szovjet diktátorral, ami annak volt betudható, hogy érzékelhető változás állt be a szovjet egyház- és belpolitikában, talán azért is, mert Sztálin rájött arra, hogy az egyházakat a maga oldalára kell állítania, ha győzni akar. Orlemanski azonban meg volt győződve arról, hogy történelmi sikert ért el, holott egy dezinformációs folyamat áldozata volt csupán, lenini „hasznos idiótaként”.
