Megérkezés
Hiszek abban, hogy van egy adott, jól meghatározott pont, egy pillanat az időben, amikor az ember úgy érzi, megérkezik. Az órák és percek lassú, konok kattogása mintha elhalkulna. A percek feltartóztathatatlan egymásutánisága mintha lelassulna. A hétköznap átalakul. Valami más történik. Mintha létünk ellentmondásai között az egyik legszebb diadalt ismernénk fel. Valóban megtaláljuk az ünnepet. Mintha az öröklét érintkezne az idővel. Igaz, csak pillanatokra. Pilinszkyvel vallom, ilyen a valódi ünnep.
Karácsonykor évről évre elindulok a bölcsekkel együtt. Képzeletben az élet kihívásaitól megviselt arcú, deres halántékú emberek mellé társulok. Velem ellentétben ők mindig tétovázás nélkül, határozottan indulnak el. Útközben a lét nagy kérdéseire keressük a válaszokat.
Fényes pompába öltözött tereken, a bevásárlóközpontokban kígyózó sorok között, a tömeg zajában próbáljuk fürkészni a csillagot. Aztán felismerjük, tovább kell indulnunk, tovább kell keresnünk.
A pillanat töredékében megmutatkozó, látszólagos kudarc azonban hátráltat. Nehezen lépek tovább, ők, velem ellentétben, határozottan indulnak. Lépéseikben erős hit mutatkozik meg. Tanulom tőlük. Évről évre figyelem különös erejüket. A vágyat és a bizalmat, amellyel azt tanítják, hogy a csillagot követve megérkezhetünk oda, ahol lennünk kell.
Valahogy mindig ugyanazt, mégis mindig másként élem meg. Határozott célokkal indulok el, aztán elkerülhetetlenül belekeveredek az ünnep körüli örvénybe. A célok mintha szertefoszlanának.
Egyszer csak túldíszített utcák és terek közepén, túlzsúfolt központokban találom magam, és ott keresem a karácsony lényegét. Már-már kérdezném, perlekednék, hogy ilyen a valódi ünnep?! Majd felismerem: vannak létünknek zsákutcái. Vannak utak, amelyek nem a céljainkhoz vezetnek, és van, hogy újratervezésre van szükség. Abban a pillanatban, amikor ezt beismerem magamnak, újra elindulok a bölcsekkel.
És tanulok tőlük. Tanulom, mit jelent hinni abban, hogy az ünnep csodája – útjainkról megérkezve – bennünk történik meg, évről évre a jászol mellett. Hogy az örömhír hozzánk is szól: megszületett Jézus, nekünk is. Újra és újra megszületik, és megmutatja, hogy mindig van lehetőség a továbblépésre, az élet újraértelmezésére, sürgető kérdéseink átkeretezésére.
Kizárom az elvárásokat, a sürgető felszólításokat, hogy az ünnepnek ilyennek vagy olyannak kell lennie, és haladok tovább a bölcsekkel. Beismerem, van, hogy az ember eltéved. Felismerem, hogy tévedéseink ellenére mindig adatik lehetőség a továbblépésre, az újratervezésre.
Aztán megérkezünk. Megállok egy pillanatra. Figyelem a jászolban fekvő gyermeket. Látom, hogy törékeny és sebezhető. Belátom, hogy én is az vagyok. Vannak sebeim, tévedéseim, vannak életemnek viszontagságai, de vannak örömeim és áldásaim is. És van Valaki, aki mindezekkel együtt tanít embernek lenni.
Már nem sietek sehová. Az idő mintha lelassulna. Megérkeztem. Ünnep van. A Megszületett újra tanítja, hogy az isteni szeretet képes tisztára mosni a lelket. Feltör bennem mindaz, amit az idő sürgetésében elnyomtam. Mintha a fogyó idő egy pillanatra megállna, és a mindenségben megmutatkozna a szentség.
A bölcsekkel együtt örvendezek. Engedem, hogy a pillanat töredékében megsejtsem, ez a megérkezés továbblépésre ösztönöz. A jézusi utat, az Eszményt életünk irányadó forrásává tenni. Hirdetni a szeretetet a gyűlölet, a türelmetlenség, az önzés és az uralkodásvágy helyett.
A kérdés már csak ennyi, kedves Olvasó, elindulsz-e megérkezni, amikor felragyog a csillag?
Dance
