Nagyot lépett előre a nagyváradi szeniortánc-közösség. „Örömmel újságolhatom, hogy az alkalmak rendszeresek. A résztvevők lelkes vágyának megfelelően hetente találkozunk, sőt október vége óta hetente kétszer” – magyarázza Vinczéné Pálfi Judit.
A fejlődés, a koreográfiák frissítése és az új módszerek elsajátítása érdekében rendszeresen járnak tréningnapokra Szolnokra.
– fogalmazott az oktató.
Fotó: Facebook/Vinczéné Pálfi Judit
Közben a szeniortánc végleges otthonra is talált: a váradi Posticum központ lett a bázis. Itt tartják immár a rendszeres alkalmakat, kedden 18 órától és szerdán 16 órától; a hozzájárulási díj nem változott. A közösség látványosan bővül: jelenleg mintegy ötven fő jár rendszeresen.
A csoport sokszínű: nyugdíjasok és aktív dolgozók egyaránt érkeznek. A szervezők a keddi, 18 órakor kezdődő alkalmat kifejezetten azoknak indították, akik munka után tudnak csatlakozni. Vannak, akik Micskéről is rendszeresen járnak: két-három hetente munka után sietnek át a szerdai foglalkozásokra.
Az érdeklődés pedig messzebbre gyűrűzött, mint ahogy az elején bárki gondolta. A csoport Székelyhídon már két ízben tartott bemutató alkalmat, Micskén pedig rendszeresen visszavárják őket.
Vinczéné Pálfi Judit nem sikerként, inkább ajándékként tekint erre:
A közösség növekedésének titka egyszerű: ahol jó lenni, oda visszamennek az emberek, és hírét viszik. Vinczéné Pálfi Judit szerint a szeniortánc öröme „szájról szájra” terjed.
– fogalmazott az oktató.
Fotó: Groza Erika/Facebook
A találkozások témája is megváltozott: a panasz helyét egyre inkább az öröm veszi át.
– tette hozzá.
Amikor az öröm kézzelfoghatóvá válik
A szeniortánc egyik legszebb hozadéka a személyes történetek sora, amelyekből kirajzolódik, mennyit jelent ez a közösség az érintetteknek. Különösen emlékezetes a micskeiek jelenléte: Kelemen Bertalan Csilla tanárnő vezetésével mindent megtettek azért, hogy hetente eljussanak a foglalkozásokra, később pedig ők hívták meg a váradi csoportot is.
Egy idősebb hölgy olasz veje például azt vette észre, hogy hamarabb megjegyzi az olasz szavakat. „Megkérdezte: mit csinál? A válasz pedig egyszerű volt: rendszeresen jár szeniortáncra” – számolt be az oktató.
A résztvevők elmondása szerint fáradtan érkeznek, de feltöltődve távoznak. „Az alkalom végén gyakran megkérdezem: van-e valaki, aki fáradtnak érzi magát? A válasz mindig egy határozott nem! Amikor pedig azt kérdeztem, találkozzunk-e két hét múlva, harsogott a válasz: nem, egy hét múlva!” – idézi fel Vinczéné Pálfi Judit. „Mi ez, ha nem egy drága csoda, amit ápolnunk, fejlesztenünk, terjesztenünk kell?” – teszi hozzá.
A heti rendszerességű alkalmakat maguk a résztvevők kérték, mert érzik a mozgás jótékony hatását.
– magyarázza Vinczéné Pálfi Judit. Egy egy személyes példa különösen megerősítő. Van, aki agyi cisztával jár a foglalkozásokra, és határozott javulást tapasztal a mozgáskoordinációjában; lánya rendszeresen kíséri, és együtt örülnek a haladásnak. A 90 perces alkalmakon a zene, a tánc és a közös tanulás átható jókedvvel párosul.
Korábban írtuk
A szeniortánc „kovászként” dolgozik
A szeniortánc nemcsak egy program, hanem egy lassan épülő hálózat és egy tudatosan felvállalt küldetés. Vinczéné Pálfi Judit szerint ez a tevékenység olyan, mint a kovász: csendben, de kitartóan formálja a közösségeket.
– fogalmaz.
A jövőkép egyértelmű: több helyszínen és oktatóval, szélesebb körben. A tervek szerint új csoportok alakulhatnak Biharban, de akár Arad, Temes, Szatmár és Nagybánya térségében is. Konkrét meghívás már érkezett: jövő márciusban Székelyudvarhelyen mutatkoznak be, és sorra jönnek a felkérések Magyarországról is.
„Szeretnénk, ha időről időre közös, nagy találkozókat is tarthatnánk” – mondja az oktató.
Az utánpótlásról sem feledkeznek meg: a következő oktatói képzés előkészítés alatt áll, magyar és román nyelvterületen egyaránt. A repertoárban fokozatosan erősödik a magyar népzene jelenléte. Bár ez inkább hosszabb távú cél, már most is vannak táncok, amelyeket magyar dallamokra gyakorolnak: a soproni referens, Bartók Ildikó különösen szívügyének tekinti ezt az irányt.
Oktatói út és háttérmunka
A szeniortánc sikere mögött folyamatos tanulás és komoly szervezőmunka áll. Vinczéné Pálfi Judit egy képzési blokkot és egy tréningnapot már teljesített, oktatótársai közül pedig többen három tréningnapon is részt vettek, az itthoni gyakorlásokkal együtt. A csapat januárban újabb képzési szakasz elé néz. Január 17–20. között következik a második blokk, amikor – ahogy fogalmaz – „négy napon át öntik belénk a tudást, a gyakorlatokat és az ismereteket”.
Felnőtt emberek alkotják a közösséget, akik gyakran nem ismerik egymást, és egy nagyvárosi csoportban eltérő dinamika működik. „Fel kell ismerni ezeket, érezni és kezelni kell” – magyarázza az oktató.
A váradi és környékbeli csapat mögött ma már egy erős oktatói közösség áll. A programot többek között olyan képzés alatt álló oktatók viszik és segítik, mint Elekes Anna, Árva Tünde, Ilyés Janka, Kovács Ildikó, Sipos Ildikó, Botos Éva, Boros Mónika, Groza Erika, valamint Vinczéné Pálfi Judit Nagyváradról; Heim Katalin és Perl Emese Margittáról; Nagy Emilia Melinda Biharszentjánosról; Nagy Zsoltné (Kati) Biharkeresztesről.
Azoknak is, akik „két bal lábbal” érkeznek
A szeniortánc ajtaja azok előtt is nyitva áll, akik bizonytalanok, félnek, vagy úgy érzik, „két bal lábuk van”. „A két bal láb is láb, és egy emberi lelket hordoz” – mondja Vinczéné Pálfi Judit. Itt szabad hibázni, meg lehet tanulni lépésről lépésre táncolni, akár fordított csárdáslépéssel is.
„Nincs harag, nincs megszégyenítés. Szeretet van és az a cél, hogy valahol, valamikor valóban boldogok legyenek a résztvevők” – fogalmaz az oktató.
Fotó: Vinczéné Pálfi Judit archívuma
Dance
