Tóth Gábor
Az előadás a Kolozsvári Magyar Opera és az Opera Vox magántársulat közös produkciója, zeneszerzője Venczel Péter, rendező-koreográfusa Sebastian Vlad. A szereplők a két társulat balett-táncosai, az előzetes hírek alapján közel félszáz profi balettművész.
Március 2-án hazai pályán, a Kolozsvári Magyar Operában startol a táncmű országos körútja, mely március 6-án Bukarestben két előadással folytatódik, a továbbiakban, március 7–17. között Brassó, Pitești, Konstanca, Jászvásár, Bákó, Ploiești, Craiova, Szörényvár, Temesvár, Nagyvárad, Nagyszeben a helyszínek. Igazán nem akarunk szőrszálhasogatók lenni a Váradon az elmúlt években már több korábbi kihelyezett produkciójáról is ismert Opera Vox szervezőivel kapcsolatban, de 11 nap alatt 12 előadás igen komoly fizikai igénybevétel még egy profi balettművészekből álló társulat számára is. Mindenesetre Nagyvárad az utolsó-előtti állomása lesz a körútnak. Ahogy Victor Hugo szegény púpos párizsi toronyőre is az éghez közel lakott, úgy a jegyek ára is ehhez méltó szinten van, egységesen 200 lejt kóstál egy belépő a váradi színházba, ahova a jelek szerint már most alig akad ülőhely. Jegyek online formában itt válthatók előzetesen: proticket.ro, ticketstore.ro, blt.ro, iabilet.ro.
De ne keseredjen el senki, akinek esetleg nem jutott a 200 lejes jegyből Nagyváradon, mert még így is olcsóbban megússza, ha mondjuk a földrajzilag legközelebbi előadást választja, és a Kolozsvári Magyar Operában megnézi a turnéindítót március 2-án. Utánaszámoltunk, a gyorsvonatra szóló jegy oda-vissza 106 lej, plusz az operabelépő ára 30, 40 vagy 50 lej, helykategóriától függően.
A Victor Hugo regénye alapján készült darab zeneszerzője Venczel Péter (sz. 1964, Kolozsvár), aki a Kolozsvári Magyar Opera társulatának sokoldalú alaptagja, korábban énekese is volt, jelenleg rendezőasszisztense, ügyelője, emellett művészeti impresszáriói, teatrológiai, hangmesteri egyetemi képesítésekkel bír, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának felkért szakértője, oktatója, korábbi zeneszerzői munkái között fellelhetünk színházi kísérőzenék mellett rockoperát, musicalt és más balettzenéket is. A rendező-koreográfus táncművész Sebastian Vlad (sz. 1984, Beszterce) szintén a kolozsvári társulat kimagasló tagja, aki egyébként még 2019-ben rendezte meg ezt a most koprodukcióban látható táncdarabot.
A továbbiakban a Kolozsvári Magyar Opera honlapjáról idézünk. A Notre Dame-i toronyőr balettelőadás két felvonásban Victor Hugo A párizsi Notre Dame című regénye alapján. A cselekmény középpontjában egy cigánylány, Esmeralda áll, aki után csodálattal fordul meg minden járókelő a Notre Dame székesegyház előtti téren. Még Claude Frollo főesperes is megszegi szent fogadalmát, amikor szerelmes lesz a lányba és megpróbálja elcsábítani. Frollo folyton a lány nyomában jár, akit igaztalanul gyilkossággal vádolnak és halálra is ítélik, de a székesegyház harangozója, a torz Quasimodo megmenti őt. Főbb szerepekben: Quasimodo – Rîpă Alin, Esmeralda – Ioana Cristina Terebesy, Claude Frollo – Sebastian Vlad, Phoebus de Châteaupers – Ianc Florin Ioan, Clopin Trouillefou – Claudiu Dane, Szerzetes – Mircea Cădariu. Művészeti koordinátor Livia Tulbure Gună, jelmeztervező Ledenják Andrea, díszlettervező Venczel Attila, látvány Szitai Eszter, Daniela Maier.
Előadás Nagyváradon tehát március 16-án, 19 órakor a színházban. Az ígéretek szerint lesznek 3d-s látványelemek is, aki pedig esetleg tart a füst-effektusoktól, annak az emeleti helyeket ajánljuk figyelmébe.