A fehér korai fajták mellett a bihari dombokon a kék szőlők is ígéretesen fejlődtek: több borásznak már az első szüretelésű tételei is elkészültek, és bár a borok még zavarosak, az első fejtésen már átestek.

Az aszályos év ellenére a savtartalommal sem volt probléma, így az idei borok harmonikus színanyag-, sav- és alkoholegyensúllyal kecsegtetnek. Növényvédelmi szempontból ugyanakkor nehéz év volt: a gombás betegségek nyomása erősnek bizonyult, főként júniusban és júliusban.

– mondta Huszár Antal. A korábbi évtizedekhez képest ma már sokkal több beavatkozásra van szükség: a három-négy permetezés helyett akár nyolc–tizenöt kezelés is indokolt lehet. Ez jól mutatja, mennyivel nagyobb odafigyelést igényel ma a szőlő egészségének megőrzése.

A cukor helyett a sav diktál

Az utóbbi években egyértelműen megváltozott a szüret időzítésének logikája – magyarázza Huszár Antal. Míg korábban a szőlő cukortartalma számított a legfontosabb mutatónak, ma már a borászok és termelők többsége a sav–cukor arányra figyel, vagyis az egyensúlyra.

– mondja a falugazdász.

A klímaváltozás miatt a napsütéses órák száma nőtt, az átlaghőmérséklet emelkedett,
így a szőlő szinte minden évben elegendő cukrot halmoz fel. A probléma éppen az, hogy a melegebb időjárás miatt a savak gyorsabban bomlanak, és mire a cukorfok eléri a kívánt értéket, a savtartalom már túlságosan lecsökken.

„Az utóbbi aszályos években gyakran előfordult, hogy hosszabb időn át – akár egy hónapon keresztül – negyven fok körüli hőség volt. Ilyenkor a szőlőben egyszerűen elégnek a savak, a must savszegénnyé válik. Hiába magas a cukortartalom, abból már nem lesz jó bor, bármilyen tapasztalt is a borász” – fogalmazott Huszár Antal, hozzátéve, hogy a mai szőlősgazdák számára már a savtartalom megőrzése az egyik legfontosabb cél a szüret időzítésében.

Ezt erősíti meg Lengyel Csaba székelyhídi borász is, aki szerint a 2025-ös év ígéretesnek bizonyul mind mennyiségben, mind minőségben. „A szüretet szeptember közepén kezdtük, a fehér és a kék szőlők egyaránt elérték a megfelelő érettséget. A munkát mindig laborvizsgálat előzi meg: akkor szüretelünk, amikor a sav–cukor arány optimális” – mondja. A borász megjegyzi, hogy idén a fekete leányka szokatlanul korán, szeptember közepére beérett, így akár azzal is kezdhették volna a szüretet.

Az időjárás kiegyensúlyozottabb volt, mint tavaly, és bár a szüret előtti esők némi kárt okoztak, az összkép így is kedvező. „A prémium minőség érdekében terméskorlátozást alkalmazunk, csak annyi fürtöt hagyunk a tőkén, amennyiből a legjobb bor készülhet” – fogalmaz Lengyel Csaba.

Aszálytűrés kérdőjelekkel

Az öntözés kérdése sokáig tabunak számított a szőlőtermesztésben. Mégis, a klímaváltozás hatására egyre több szakember – köztük Balla Géza arad-hegyaljai borász is – elismeri, hogy a szélsőségesen aszályos években már nem kizárható az öntözés szükségessége. A kérdés az, van-e ennek egyáltalán realitása a Partiumban. „Jelenleg sem létjogosultsága, sem infrastruktúrája nincs az öntözésnek” – fogalmaz a falugazdász.

Tapasztalatból tudható, hogy más növénykultúrák esetében, például a csemegekukoricánál is komoly akadályt jelentett a vízellátás hiánya: a magyarországi felvásárló cégek csak akkor szerződtek volna partiumi termelőkkel, ha biztosított lett volna a nagy területeket lefedő öntözőrendszer, de ez egyszerűen nem valósítható meg. Nincs megfelelő infrastruktúra, csatornahálózat, domborzat és elegendő vízkészlet sem – magyarázza Huszár Antal.

Míg Magyarországon a Keleti-főcsatorna és annak mellékágai révén több száz hektárt lehet öntözni, addig a román oldalon, a Partiumban ilyen hálózat nem létezik. Hiányoznak a nagy vízhozamú folyók, és a terepviszonyok sem teszik lehetővé, hogy a Körösökből elvezessék a vizet például az Érmellék irányába.

„A talajvízszint is évről évre csökken. Az érmelléki gazdák arról számoltak be, hogy néhány éve még nyolcméteres kutakból tudtak locsolni, ma már legalább tizenöt–húsz méterről kell vizet hozniuk, sőt vannak, akik ötven–hatvan méteres kutakat fúratnak, hogy biztosítani tudják az öntözést a nyári időszakban” – tette hozzá.

A szárazságtűrő és betegségekkel szemben ellenálló fajták egyre többször kerülnek szóba, ám elterjedésüket sok gyakorlati tényező korlátozza – hangsúlyozza Huszár Antal.

– mondja. Míg más növényeknél gyorsan lehet alkalmazkodni a kereslethez, a szőlőültetvény évtizedekre szóló beruházás.

„Egy tőkét nem lehet egyik évről a másikra lecserélni, ezért a gazda inkább a biztosan eladható fajtákban gondolkodik. Hiába van aszálytűrő vagy rezisztens fajta, mint a Solaris, ha arra a borra nincs kereslet.” A piac jelenleg továbbra is a klasszikus fajtákat – például az olaszrizlinget és a királyleánykát – részesíti előnyben, amelyek termesztése biztonságosabbnak számít.

„Ötven évvel ezelőtt még nem volt olyan klímánk, amely kedvezett volna a minőségi vörösboroknak, ezért ezek a fajták nem is tudtak igazán elterjedni. Ma már melegebb az éghajlat, de Partiumban továbbra is a fehérbor dominál, a termelés mintegy nyolcvan százalékát ez adja” – fogalmaz a szakember.

Az Érmelléken a hagyományos fehér fajták közül továbbra is a királyleányka, a leányka, az ottonel muskotály és a saszla a legelterjedtebb, míg az újabb telepítések között a sauvignon blanc és az olaszrizling számít meghatározónak. Huszár Antal szerint az utóbbi években a bakator is egyre nagyobb figyelmet kap, de bár kiváló adottságú és jól alkalmazkodó fajta, még nem tudja felvenni a versenyt a nemzetközi, piacképes szőlőkkel.

– teszi hozzá. A fajta jelenleg nemcsak Diószegen, hanem Micskén, Székelyhídon és Hegyközszentimrén is megtalálható kisebb telepítések formájában, jelezve, hogy az érmelléki borászok igyekeznek megőrizni a táj hagyományos értékeit, miközben a piac igényeihez is alkalmazkodnak.

Az érmelléki borászatok új irányokkal is kísérleteznek – jegyzi meg Huszár Antal. Az utóbbi években ugyanis nemcsak a hagyományos fajtákra, hanem a borfogyasztási szokások változására is reagálniuk kellett a termelőknek.

„A pezsgő helyett inkább habzóborokról beszélhetünk – magyarázza a falugazdász. – Ezek lehetnek természetes erjesztésűek vagy szénsavval dúsítottak, és több bihari borászat is készít ilyeneket. A nyári meleghez, a fesztiválok hangulatához ezek a borok sokkal jobban illenek: frissítőek, könnyen fogyaszthatók, és bizonyos értelemben a sör alternatíváját is jelenthetik.”

Huszár Antal szerint ma már egyre több, magára adó borászat egészíti ki a kínálatát habzóborral, hiszen ezek iránt egyértelműen van piaci igény, különösen a fiatalabb fogyasztók körében. A szakember úgy látja, ez a stílusváltás hozzájárulhat ahhoz, hogy a bor ismét divatossá váljon a mindennapi társasági életben, és a helyi borok visszanyerjék korábbi presztízsüket.

Piaci kilátások: a minőség és az állandóság a kulcs

Az utóbbi évek borversenyei biztató képet mutatnak a bihari és érmelléki borvidék fejlődéséről – emeli ki Huszár Antal falugazdász. A szakember szerint a térség borai egyre több elismerést szereznek, ami azt jelzi, hogy a helyi borászatok fokozatosan felzárkóznak a nagyobb, ismertebb borvidékekhez.

„Az elmúlt évek borai jó visszajelzéseket kaptak, egyre több a feltörekvő pincészet. Diószegen, Székelyhídon, Érmihályfalván és Hegyközszentimrén több olyan borászat is működik, ahol az utóbbi időben jelentős technológiai fejlesztések történtek. Ezek már nemcsak országos, hanem Kárpát-medencei és nemzetközi szinten is eredményeket érnek el” – mondja.

A falugazdász szerint ugyanakkor a kedvező szakmai visszajelzések ellenére a piac ma sokkal nehezebb terep, mint valaha. „Nincs könnyű dolguk a bihari borászoknak” – fogalmaz Huszár Antal.

A 2014-ben elindult uniós támogatási programok nyomán többen vágtak bele új szőlőtelepítésekbe, amelyek 2020 körül kezdtek el intenzíven teremni. A hirtelen megnövekedett kínálat miatt a kisebb, családi pincészetek egyre nehezebben tudnak érvényesülni.

– mondja a szakember, hozzátéve: a túlélés kulcsa a minőség és az állandóság.

Hasonlóan vélekedik Lengyel Csaba székelyhídi borász is, aki szerint a szőlészet és borászat legnagyobb kihívása ma már nem a termelésben, hanem az értékesítésben rejlik. „A kívülállók azt gondolják, hogy a nehéz része a szőlő megtermelése, de ez nem így van. A 365 napból legalább 250-et kint töltünk a szőlőben, kétkezi munkával, de az igazi nehézség az, hogy el is kell adni a bort” – mondja. A kis családi gazdaságok nem tudnak versenyezni a bevásárlóközpontok polcain megjelenő olcsó, főként dél-amerikai importborokkal.

„Nekem egy palackot felcímkézni többe kerül, mint amennyiért a boltokban kapható egyes importborok” – jegyzi meg. Mivel a kisebb pincészetek nem engedhetnek meg maguknak külön értékesítési szakembert vagy profi online jelenlétet, minden feladat a családra hárul. „A termeléstől a borkészítésig és az eladásig mindent mi végzünk. Ez nagyon komplex, sokrétű munka” – mondja Lengyel Csaba, aki szerint a fesztiválok és a szakmai rendezvények jelentik a legfontosabb megjelenési lehetőséget. Pincészete rendszeresen részt vesz hazai és magyarországi fesztiválokon, ahol közvetlenül találkozhat a vásárlókkal. Más helyi támogatók mellett, hálás a magyar Agrárminisztérium programjaiért is, amelyek a kis pincészeteknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra.

A két szakember egyetért abban, hogy a bihari és érmelléki borászatok jövője a következetesen magas minőségben és a hiteles, személyes jelenlétben rejlik.

egyre nehezebb dolga lesz” – hangsúlyozza Huszár Antal.

„Ehhez kell a hírnév, néhány aranyérem és mindenekelőtt az, hogy ha valaki egyszer megkóstolta a borodat, öt év múlva is ugyanazt a minőséget kapja.” Lengyel Csaba ehhez hozzáteszi: „Ez nekünk nemcsak megélhetés, hanem életforma. Minden nap, amikor a szőlőbe vagy a pincébe megyek, öröm számomra. Nem munka, hanem szenvedély.”

Pusztulástól megmenekült tőkék Székelyhídon

Lengyel Csaba székelyhídi borász közel húsz éve foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Családi gazdaságát előbb hobbiként, majd hivatalosan bejegyzett vállalkozásként építette fel, ami lehetővé tette, hogy boraikkal szélesebb körben is megjelenjenek. A birtok ma mintegy kilenc hektárt ölel fel – a saját és a bérszőlők területét is beleértve –, ahol elsősorban fehér fajtákat termesztenek: királyleánykát, furmintot, chardonnay-t, muskotályt, traminit és sauvignon blanc-t, emellett kékfrankos és fekete leányka is megtalálható az ültetvényen. „A királyleányka számomra a legkedvesebb fajta, nem világmárka, de nekem a legértékesebb” – mondja.

A szőlészet a családi örökségből indult: amikor a kommunizmus után visszaadták a földeket, a családja igyekezett megmenteni a kivágásra ítélt tőkéket.

Székelyhíd és Diószeg egykor Debrecen szőlőskertje volt, a térség szőlőművelési hagyományai ma is erre a történelmi örökségre épülnek.