Bihari Napló
Orgonakoncerttel folytatódott a segítségnyújtás Bíró Évának

Tóth Gábor

Napról napra olvashatjuk, tanúi, résztvevői lehetünk annak a kivételes összefogásnak, melynek nyomán egyre többen nyújtanak segítő kezet Bíró Évának, hogy a külföldi kivizsgálások, az azt követő kezelések, és velük a gyógyulás útján biztosabb léptekkel haladhasson. Ehhez a megsegítéshez csatlakozott most Józsa Domokos orgonaművész is, aki november 25-én, pénteken 18.30 órai kezdettel adventi jótékonysági orgonaestet adott a váradszőllősi plébániatemplomban. A zene itt és most nemes eszköz volt a valódi célhoz, de krónikásként dokumentálni illik az orgonakoncert tartalmát is.

Józsa Domokos szimbolikusan ideillő, beszédesen összekötő vezérmotívumot választott, az elhangzott repertoár alapját ugyanaz az ének adta: Nun komm, der Heiden Heiland (Jöjj népek megváltója) – a protestáns adventi dicséret (Luther) alapját egy 4. századi adventi/karácsonyi zsolozsma-himnusz, Veni redemptor gentium adja Ambrosius (Milánói Szent Ambrus püspök) nyomán. Először is e két változat közös eléneklésével (igényes kottával a műsorlapon) hangolódhattunk az elkövetkező orgonamuzsikára, melyet majd a korál konkrét megmutatása, voltaképpeni elő- és utójátszása is keretezett orgonán. Ugyanaz a dallam jelent meg tehát más-más arcú, műfajú kompozíciókban (korálelőjáték, kantátarészlet stb.), változó térbeli és időbeli elrendezésben, szerkezetben, különféle szólamfekvésekben, ornamentálva, augmentálva, többszólamú imitációs faktúrában, variációsorban. A szerzők J. S. Bach (BWV 599), Pachelbel, Telemann, Zachow, W. Fr. Bach, Buxtehude, majd ismét J. S. Bach (BWV 659). Zárásként szólt Domenico Zipoli (Sonate d’Involatura per Organo e Cimbalo) All’offertorio, ill. a karácsonyt előrevetítve egy háromrészes C-dúr Pastorale, végezetül a 200 éve született César Franck funkcionálisan is liturgiazáró jellegű darabja, az ünnepélyes D-dúr Sortie, mint előlegezett megérkezés a fény születésének pillanatához. Józsa Domokos a változatosság az egységben – egység a változatosságban jegyében kiválóan mutatta meg e zenei csokorban ismét a szőllősi koncertorgona legkülönfélébb arcait, színeit, karaktereit – aki még emlékszik rá, előadásában tavaly szinte napra pontosan ugyanekkor, november 28-án hallhattunk már néhány részletet ebből a rendkívül különleges Nun komm der Heiden Heiland összeállításból, akkor a váradréti református templom orgonaünnepén.

Adventbe lépni reménysugár-gyűjtés, türelemgyakorlás, várakozás valami jobb megszületésére, az eljövendő fényére. Sokszorosan hangsúlyos mindez annak, aki minden egyes percében az egészségéért küzd és remél. A szervezők, valamint Éva és családja részéről – akiknek kérésére nyilvánosan is közöljük, hogy a koncerten 1491 lej gyűlt össze –, minden résztvevőnek-adományozónak ezúton is jár a köszönetnyilvánítás.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben