Pap István
Egyik nagyváradi olvasónk juttatott el hozzánk néhány fényképet, melyek a Gojdu-téri aluljáró építési munkálatainak helyszínéről készültek, és amelyeken tisztán kivehető, hogy a megbontott és kiásott felszín alatt régi téglaépítmények vannak. Azt nem lehet még tudni, hogy értékes régészeti leletekről van-e szó, vagy ebből a szempontból kevésbé fontos, 19–20. századi épületek, építmények maradványai bukkantak-e elő. Mindenesetre erre vonatkozó kérdéseinket már elküldtük a Bihar Megyei Kulturális Igazgatósághoz, amikor választ kapunk, közöljük. Azt tudjuk, hogy az igazgatóság munkatársai már vizsgálják a feltárt leletanyagot, és amúgy is ez az intézmény, illetve a Körösvidéki Múzeum szakemberei látják el a munkálatok régészeti felügyeletét. Annál is inkább oda kell figyelni mindarra, ami azon az építkezési helyszínen előkerül, mert a váradi vár nyugati bejárata előtti terület egészen a Szakszervezetek Művelődési Házáig és délen körülbelül a Nagyvárad Plázáig az Országos Archeológiai Jegyzék része, itt helyezkedett el ugyanis a középkori Várad központja. Ez azt jelenti, hogy erről az építkezési telepről bármikor előkerülhetnek értékes archeológiai leletek.
Egyébként csakúgy, mint az ortodox katedrális körül épülő park and ride típusú parkoló építésekor, itt sem történt előzetes régészeti feltárás, hanem csak a munkálatok régészeti felügyelete zajlik. Ez abból áll, hogy a régészek folyamatosan ellenőrzik a munkálatokat, és abban a pillanatban, amikor olyan objektum kerül elő, amit alaposabban meg kell vizsgálni, attól kezdve elkezdenek régészeti módszerekkel feltárni a munkaterületnek azon a szakaszán. Ismeretes, hogy a park and ride parkoló építésekor is ez történt, akkor hónapokra le kellett állítani a kivitelezést, hogy alapos régészeti feltárást lehessen végezni. A mostani helyzetet bonyolítja, hogy az európai uniós finanszírozású aluljáró-építést még az idén be kell fejezni, vagyis a kivitelező gyakorlatilag versenyt fut az idővel azért, hogy lehetőleg ne vesszen el semmi az uniós pénzügyi támogatásból. Ha azonban le kell állítani a munkálatokat a régészeti feltárás miatt, akkor nyilván nem teljesíthető a határidő. Megkérdeztük az ügyben Florin Birta polgármestert, aki elismerte, hogy nem tud semmit az ott talált leletekről. Hozzátette, hogy a munkálatok régészeti felügyeletét a megyei kulturális igazgatóság és a Körösvidéki Múzeum végzi, ha a szakemberek értékes régészeti leleteket találnak, akkor ők kell eldöntsék, hogy mi a további teendő, erről nem a polgármesteri hivatal és nem a kivitelező dönt.