Bihari Napló
Sütöde a bevásárlóközpont mellett

Pap István

A Nagyváradi Város- és Területrendezési Bizottság (CMUAT) múlt heti ülésén tárgyalt tervek közül kettőt emel ki a polgármesteri hivatal sajtóközleménye. A Gi and KO Impex cég sütödét akar építeni a váradszőllősi Kaufland mellett, és erre a tervre kérte a főépítész jóváhagyását. Az épület kétemeletes lenne: a földszinten működne a pékáru-üzlet és a sütöde, az első emeleten pizzázó és cukrászda kapna helyet, míg a második emeleten lennének az irodák. Az építmény beépített területe 600 négyzetméter lenne, az épület körül 29 parkolóhelyet alakítanának ki. A dokumentációról közvitát kell tartani, és amikor majd a helyi tanács is döntött a tervről, akkor ismét a CMUAT elé kell beterjeszteni az építmény végső méreteinek jóváhagyására – jelezte Marcel Dragoș alpolgármester.

Egy magánszemély ugyanakkor fogorvosi rendelőt akar építeni a Lovas (Călărașilor) utca 13. szám alatt. Az építmény földszintből és manzárdból állna és mintegy 500 négyzetméteren terülne el. Az ingatlan udvarán minimum négy parkolóhelyet alakítana ki az ingatlanfejlesztő. Radu Fortiș, Nagyvárad főépítésze jelezte, hogy mivel a tervezett ingatlan a védett belvárosi övezetben épülne fel, ezért részletes városrendezési tervet kell készíteni, illetve meg kell szerezni a Zonális Műemlékvédelmi Bizottság jóváhagyását is.

Rendelő - látványterv
Forrás: PMO

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben