Tóth Gábor
Zenés elmélkedés a saját indíttatású mindenkori műfaji megjelölése Szeghalmi Emese ezen hagyományossá tett énekes-orgonás alkalmainak, s ez az alcím akkor válik érezhetővé-érthetővé, ha az ember nyitott szívvel, egyben figyelmesen hallgatva beengedi mindazokat a tartalmakat, amiket itt a zene által hitből, hagyománytiszteletből, lelkiségből, költői-szövegi rétegekből kap. Ez az egyúttal egyházzene-történeti időutazás, vele évszázadok énekének és imájának összefonódása, egyben reflektál az ember mindenkor megvolt igényére, hogy korszaktól függetlenül eredendően bízni vágyik és közelebb (vissza)kerülni az isteni állandósághoz. Egy tucatnyi létszámú közönség maradt most a misét követően a kis templomban, hogy meghallgassa Szeghalmi Emese e sokrétű zenei-lelki üzenetét, mely 11.20 órától kereken déli 12 óráig tartott. „Surrexit Christus hodie” (Föltámadt Krisztus e napon) – utalt húsvét bekövetkeztével immár a feltámadás bizonyosságára a zenei alkalom választott címe. Az előadó a tőle megszokott lelkes és alapos szakmai hátterű zenetörténeti búvárkodás jegyében ismét századok muzsikájából szemezgetett, illően, úgy, hogy az egyházi naptári hagyományhoz, s vele magához az ide vonatkozó liturgikus zenei tartalmakhoz-keretekhez is hű volt. Nemcsak latin és nyugat-európai (itáliai és német) kuriózumok szóltak – például Eberhard Kraus Cantantibus organis ferences és bencés tradícióból válogató fejezeteiből (9. és 10. kötet) –, hanem magyar zenetörténeti vonatkozású különlegességek is elhangzottak: a Zsigmond-kori töredék Benedicamus-tropusa, a középkori Magyarország kétszólamú énekgyakorlatának értékes emléke, Bakfark, Esterházy. A középkori gyökerű gregorián mellett hallhattunk világi hangszeres műveket a reneszánsz és kora-barokk különböző időszakaiból – az már az előadó külön érdeme, hogy bevállalta mindezek (köztük kontrapunktikus négyszólamút is) művészi igényt célzó megszólaltatását az alapos rendbetételre szoruló, s így a kelleténél még szűkösebb lehetőségeket adó kis templomi orgonán.
Egy hónappal ezelőtt említettük Szeghalmi Emese legutóbbi, március 25-i Bach-koncertje alkalmával, hogy 33 év után, lassan de biztosan immár búcsúzik a váradi egyházzenei szolgálattól, de ő most ezt konkrétan is elmondta rövid bevezetőjében, egyben köszönetét is kifejezve azoknak, akik ez idő alatt mellette álltak az egyház és a zenehallgató közönség részéről. Tegyük azért hozzá, ha a szolgálattól magától búcsúzott is ezzel a koncerttel, zenészemberként magától a hivatástól nyilván nem köszönt el.
Dokumentáljuk a vasárnap délelőtt megszólalt műsort: két gregorián, Jubilate Deo és Cantate Domino (Graduale Triplex); De beata virgine Maria (Orgelbuch von St. Ulrich und Afra), P. Serafino Cantone (1565 k. – 1627) – Concerto (E. Kraus, Cantantibus organis, vol. 9, bencés); a címadó Surrexit Chirtus hodie (Zsigmond-kori töredék, XV. század, ének funkcionálisan például felajánlásra); P. Giulio Belli (1560 k.– 1621 k.) – Quem vidistis pastores, Salve Sancte Parens Patriae / De Sancto Francisco, O sacrum convivium (Kraus, vol. 10, ferences); húsvéti kanció – Krisztus virágunk (Franus-kézirat, 1505); húsvéti szekvencia – Magna hic solemnia (Firenze, Biblioteca Laurenziana); Giovanni Cavaccio (1556 k. – 1626) Toccata prima à 4 (Kraus, vol. 11, Bergamo); Bakfark Bálint – V. Fantasia; zárásként pedig ismét címadó ének (egyben funkcionálisan kimeneti), Surrexit Christus hodie (Eszterházy Pál – Harmonia caelestis, 1711).
