Tóth Gábor
Ahogy arról az elmúlt heti előzetesben már szó volt, a tavaly 60. esztendejét töltött Petrea Gîscă a jászvásári művészeti egyetem tanára, aki nem először fúj a váradi filharmónia színpadán szólót, míg fia, a 28 éves Petre-Florentin Gîscă sok évnyi hegedülés, valamint az orvosi egyetem elvégzése után iratkozott be ugyancsak az említett jászvásári művészetire karmesterséget tanulni (Dumitru Goia-növendék). Azt a filharmónia már nem említette meg tartalmilag soványka, rég egynyelvűre sorvadt műsorlapján (sem), hogy diplomázott-e már a fiatalember, mindenesetre tavaly ilyenkori dirigensi debütálásakor – 2022. januárjában, a botosányi filharmonikusokkal – negyedéves egyetemista volt, derül ki a Botoșăneanul tudósítójának akkori cikkéből. Petre-Florentinnak zenekarral való gyakorlati tapasztalata tehát előreláthatóan, borítékolva, váradi meghívása pillanatában sem sok volt, de a nagyváradi filharmónia valamiért nagylelkűen és/vagy kényszerű spórolásból mégis úgy döntött, lehetőséget ad neki a megmutatkozásra. Néztük is csütörtök este ezt a bemutatkozást, de nem volt mit. Hallgattuk is, de azt sem nagyon volt mit. Az ember egyik szeme sír, a másik meg még jobban. Egyrészt siralmas, ha a moldvai kultúra szellemi központjában a zeneművészeti felsőfokú képzés ilyen harmatgyenge: márpedig ez derült ki. Másrészt morális mélyrepülés a filharmónia részéről megengedni magának, hogy átverve saját közönségét, pénzért adjon jegyet ilyen ötlettelen, vértelen, amatőr olvasópróba-koncertre, ami az iskolában egy gyenge feleletnek sem érne fel. Nem a fiatal „tanulóvezető” karmesterjelölt a hibás, kifejezetten sajnálatos is, hogy ez rajta csattan, mert a hiba a rendszerben van, ami egyfelől nem adott neki módot rá, hogy idejében kellő tapasztalatot szerezzen, másfelől engedte, hogy ennek hiányában kiálljon vezényelni. A múlt csütörtökön történtek alapján megérett elgondolkodni Radu Țîrle egykori megyei tanácselnök bő évtizeddel ezelőtti, a művészek körében komoly felháborodást keltett költséghatékonysági megjegyzésén, miszerint ha sokba kerül messziről karmestert hívni, hívjanak innen a megyéből. A különféle korszakokban ismétlődő kultúrspórolási trendet követve ezúttal bizonnyal találtak volna helyben alkalmasabbat…
A szelíd és megszeppent csuklógyakorlatokat végző pályakezdő karmesterjelölt most sokat köszönhetett az önjátszó zenekarnak, köztük néhány megmaradt szólamvezető rutinjának, illetve a közönség vajszívűségének is – utóbbinak azt, hogy egyáltalán bátorítólag megtapsolták. Valamit azért talán mégis mondhatott az előzetes próbák során a fiatalember a hangszereseknek – elméleti háttértudása bizton lehet, ha már gyakorlatira eddig nem volt lehetősége –, mert Mozart Szöktetés a szerájból nyitánya alatt a vonósok egy részénél felvillant stilárisan a 18. század zenéje, valamint Schubert V., B-dúr szimfóniájának fináléjában is volt egy kevés határozottság. A többi az kottaolvasásnak is unalmas volt. A nettó háromnegyed órás zenéjű rövidke koncert középrészében megszólaló Mozart 2., Esz-dúr kürtverseny (K. 417) kevéske élményanyaga Petrea Gîscă kürtös érdeme volt. Ehhez gyorsan ráadást is játszottak a vonósokkal, mielőtt még elfogyott volna a publikum első tapsa. Vivaldi 538-as Ryom-jegyzékszámú kétkürtös F-dúr versenyművének (1730 k.) lírai középső tétele szólalt itt meg, amelyben a most hallott egykürtös szólót voltaképp eredetileg a cselló játssza, hogy a szerző pihenőt adjon a két szélső tételben fújó korabeli natúrkürtösöknek.
A három telt házas Strauss-muzsikás újévi koncert után a közönség most pangott, a nézőtérnek alig 30 százaléka volt foglalt. Egyébként ezen kívül jönnek idén ígéretes vendégművészek is a filharmóniába, ez derül ki legalábbis a zeneintézmény immár szintén kizárólag román nyelvű honlapján (filarmonicaoradea.ro), a némi keresgéléssel elérhető eseménynaptárból, mely egészen június 8-ig (!) böngészhető. Mondjuk ezt bíztatólag és serkentőleg azok kedvéért is, akik évtizedekben mérhetően régi bérletesek, de esetleg az internetet kevésbé használják, s így nem értesülnek idejében a filharmónia műsorairól. Tény, hogy a filharmónia már jó ideje hallgat arról, hogy milyen rendszerben köt (vagy sem) bérletet közönségével. Régebben ezt évadkezdés előtt szokás volt nagydobra verni, a várható műsorok közlésével együtt. A koncert szünetében a közönség néhány még hűséges régi tagjával beszélgetve az is kiderült, hogy van, aki mostanság úgynevezett rövid, havi bérletet köt előre, de így sem mindig tudja, mire fizet be, sőt, kérésre át sem tudják váltani más koncertre a jegyét. Valamiért a filharmónia, régi hagyományával ellentétben – amikor még legalább három hónapra előre közölte a bizalom megőrzése jegyében közönségével nyomtatásban is műsorait –, tovább követve a közelmúltból kísértő pandémia alatt kialakult bizonytalanság fonalát, maximum egy hónapra előre ad ki nyomtatott programot. Szokásos előzetesünkben mi hamarosan az e héten következő koncertről közlünk részleteket. Bővebb információkért a filharmónia internetes elérhetőségei: filarmonicaoradea.ro, facebook.com/filarmonicaoradea.