BN-összeállítás
A végső nyomvonalat négy variáns közül választották ki több – műszaki, gazdasági, pénzügyi, fenntarthatósági és kockázati – kritérium figyelembe vételével. A kiválasztott (kék) nyomvonal hossza 120,1 kilométer. Bihar megyében a gyorsforgalmi út Nagyvárad déli részéből, a leendő összekötő útból fog kiindulni, déli irányba fog haladni és Mácsapusztát keleti irányban fogja elkerülni. Az ülésen Ilie Bolojan tanácselnök ismertette a lényegesebb módosításokat. A nyomvonal némileg módosult Arad övezetében, mivel a város északi részén építenek egy összeköttetést az aradi körgyűrűhöz. Ugyanakkor Nagyszalontánál is történt változás, itt a Szalonta és Békéscsaba közötti összeköttetést gyorsforgalmi úttá alakították át. Ennek eredményeként egy hét kilométeres új szakasz jön létre. Ugyancsak Nagyszalontánál épül egy elkerülő út, míg Nagyváradon egy komplex közúti csomópontot létesítenek majd. Eredetileg ugyanis a gyorsforgalmi utat egy körforgalom kötötte volna össze a nagyváradi körgyűrűvel az Őssi vasútállomás mögött, de az új megoldás egy felüljárókkal és aluljárókkal ellátott csomópontot ír elő az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út és az A3-as autópályához vezető leendő összekötő út találkozásánál. Így az egyik új útról a másikra egyenesen haladva vagy jobbra kanyarodva lehet majd ráhajtani, míg a nagyváradi és a szentandrási körgyűrűről vagy jobbra kanyarodva vagy felüljárókon lehet majd rátérni a két új útra. A tanácselnök szerint ezzel a megoldással el lehet majd kerülni a torlódásokat ennél a csomópontnál, amely két év múlva, vagyis elkészülte után Nagyvárad és Bihar megye legfontosabb közúti csomópontja lesz.
A Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út az Arad és Bihar megyében már meglévő utakhoz 12 csomóponton fog csatlakozni. A nyomvonal magába foglalja 75 híd és felüljáró építését is. A módosításokat jóváhagyásra megküldik a Közúti Infrastruktúra-kezelő Országos Társaság (CNAIR) és a Szállításügyi Minisztérium szakbizottságainak. A megvalósíthatósági tanulmányt decemberben kell véglegesíteni.