Pap István
A fák mindegyike lényegében egészséges példány volt, és több teljesen kifejlett, nagy méretű is volt köztük. A nyári hőségben a környéken lakók előszeretettel hűsöltek az árnyékukban, ezért nyilván többen lesznek, akik nem lelkesednek ezért a beruházásért. Laptársunk, a Jurnal Bihorean meg is szólaltatott pár környékbeli lakost, akik valóban úgy nyilatkoztak, hogy elhibázott volt a város döntése, hogy ide helyezze el a pump-track pályát, hiszen könnyen lehetett volna más helyet találni akár a közelben is ennek a létesítménynek. „Minket senki nem kérdezett meg arról, hogy akarjuk-e, hogy kivágják a fákat. Ez egy árnyékos terület volt, ahol nyáron nagyon sok gyerek játszott”, mondta egy arrafelé sétáló hölgy. „Felháborító, hogy ennyi fát kivágtak ebben az övezetben emiatt a projekt miatt. Találhattak volna neki más helyet, és ezt a zöldövezetet érintetlenül hagyhatták volna. Korábban már csökkentették a zöldövezet méretét, mert parkolóhelyeket alakítottak ki, most meg a pumptrack pálya miatt, mi következik még?” – kérdezte felháborodottan egy másik környékbeli lakos.
Sebastian Marchiş, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatóságának a vezetője portálunknak elmondta, hogy ez egy többéves projekt, aminek a helyszínét nem lehetett volna megváltoztatni, mert városfejlesztési stratégiai döntés nyomán jelölték meg azt a helyet. Hozzátette, hogy a munkálatra, így a fakivágásokra is minden szükséges engedély megvan, így már ezért sem lehetett volna máshova költöztetni a projektet, mert akkor az egész engedélyeztetési folyamatot újra kellett volna kezdeni. Marchiş tudatta, hogy összesen negyvenegy fát vágtak ki, ezek közül harmincegy gyümölcsfa (huszonnyolc szilvafa és három almafa) volt, továbbá kivágtak négy diófát, egy duglászfenyőt, egy-egy gesztenye-, cseresznye-, akác-, hárs- és eperfát. A terület előkészítése után kezdődik a pumptrack kiépítése. Egyébként a pump-track, vagy más néven hullámpálya egy különleges kerékpárpárpálya, amelyen kerekezés nélkül lehet körbe menni. A hintázáshoz hasonlóan a lendületet a holtponton való átgurulás után a súlypont áthelyezése adja. A lendület egy kis gyakorlással kitart a kezdőpontig, sőt, látványos trükkökre is tartalékolható. A hullámpályán nemcsak biciklivel, hanem görkorcsolyával, rollerrel és gördeszkával is lehet haladni.