Bihari Napló
Ukrajnai menekülteknek nyújtanak segítséget

Törő Enikő 

A Bihar Megyei Sürgősségi Esetek Koordináló Központja (CJCCI) és a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) által fenntartott, ukrán menekültek számára létrehozott nagyváradi segítő központban a március 29-ei megnyitás óta több mint 1200 ukrán menekültnek segítettek. Összesen 679 felnőtt és 564 kiskorú kapott segítséget az ott dolgozóktól és az önkéntesektől, akik között ukrán menekültek is vannak. A központban tanácsadást nyújtanak, és segítenek a továbblépésben és a mindennapi életben is, élelmiszert, ruhát, higiéniai szereket biztosítanak, emellett a gyermekeknek könyveket, akár ukrán nyelvűeket is. Akinek szüksége volt rá, egészségügyi ellátást is kapott, összesen 355-en igényelték, állami támogatást 89 felnőtt és 87 kiskorú igényelt, ezekben a Közegészségügyi Igazgatóság (DSP), a Megyei Kórház és a Nagyváradi Szociális Ellátások Igazgatósága (DASO) segített. A szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság (DGASPC) a súlyos egészségügyi problémákkal, fogyatékkal élőknek segített akár letelepedési engedélyt, akár támogatást szerezni. Továbbá a Bihar Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség 69 menekültnek tartott tanácsadást, 38 személynek sikerült munkát találni, a Bevándorlási Hivatal pedig 441 személynek adott ki ideiglenes tartózkodási engedélyt. A központban ezenkívül létrehoztak egy egészségügyi pontot, egy baba-mama szobát, egy pszichológiai tanácsadási központot, egy pihenőszobát, egy ebédlőt, egy játszósarkot stb. A központ továbbá rekreációs programokat is szervezett már több alkalommal.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben