Tóth Gábor
Enyhén szólva is vegyesre sikeredett a filharmónia csütörtöki koncertjének műsora, mint ahogyan a közönség is vegyes összetételű volt. Egyrészről a még megmaradt bérletesek jöttek el egyelőre hűségesen a szokásos heti hangversenyre, másrészről számtalan protokoll-meghívott volt abból az alkalomból, hogy úgynevezett gálakoncertet tartottak a filharmóniában, mégpedig a Kiwanis Art Oradea Egyesület teljes körű bevonásával. Így együttesen nagyjából 80 százalékos volt a nézőtéri telítettség.
A nemzetközi hátterű Kiwanis-hálózat váradi szervezete fontosnak tartja a fiatal művészek támogatását, így az egyesület által felkarolt, s részben ennek köszönhetően időközben a pályán is befutott, sikereket elért váradi vagy Váradhoz kötődő/kötődött, többnyire harmincas éveik elején-végén járó előadók léptek fel most.
Ahogyan azt a múlt heti előzetesben is említettük, a karmester Flavius Filip is Nagyváradról indult, klarinétosként, majd Svájcban képezte tovább magát. A szólisták: a váradi Bogdan Bohuș (zongora) – a kolozsvári zeneakadémián doktorandusz, Andrada Ciupeiu (hegedű) – a filharmónia hegedűse, a Nagyváradi Egyetem oktatója, Larisa Ștefan (szoprán) – a Nagyváradi Egyetem énekszakán végzett korábban, Maria Duțu (szoprán) – a filharmónia énekkarának tagja, Ștefan von Korch (tenor) – szintén váradi, szabadúszó operaénekes.
Visszatérve a Kiwanis-ünnepre, nem egyedi példa, hogy a filharmónia épkézláb évadban gondolkodó műsorötletek következetessége híján az utóbbi időben egyszerűen mindenféle külső kérésnek készségesen tesz eleget, és saját szimfonikus hangversenyeit félrelökve enged be minden létező műfajt és úgyszólván mindenkit koncertezni. Ezzel a bérzenekarrá változással nemcsak saját zenészei még megmaradt művészeti munkájának folytonosságát lehetetleníti el, de voltaképp összevissza kavarja közönségét is, akikből sajnos e hozzáállással hosszú távon sokkal többeket fog elveszíteni, mint megnyerni.
De maradjunk egyelőre ennél a mostani vegyes tartalmú csütörtök esti megnyilvánulásnál, aminek minőségére viszont ezúttal nem lehet komolyabb panasz, egészen nagyszerűre beérett előadókat láthattunk-hallhattunk. A Kiwanis tehát igazán jól tette, hogy idejében felkarolta őket. Kiwanis ide vagy oda, de azért ne feledjük, hogy például Bohuș most hallott játéka mögött olyan tanárok állnak, mint mondjuk a nagyváradi Radó Judit vagy a kolozsvári Adriana Bera. Hozzátesszük, Liszt Esz-dúr zongoraversenyének némely részét azért játszhatta volna kevésbé billentyűsimogatósan is ez a jó kiállású a fiatalember. Andrada Ciupeiu viszont embert és művészt próbáló hegedűdarabot választott, amiben nagyon nehéz kellő súlyában megmutatni a reményvesztettség és egzaltáció kettősségét. Szegény Ernest Chausson – aki egyébként 44 évesen egy szerencsétlen biciklibalesetben halt meg –, ezt az op. 25-ös Poémáját igen súlyos levegőjűre írta, Andrada pedig fizikailag zenekari zenész maradt benne. Talán segített volna, ha csak annyival is nyit a közönség felé, hogy nem a zenekar és a karmester irányába 90-120 fokban befordulva játssza el ezt az igényes szólót, hiszen övé volt a lehetőség, ő volt a szólista, még ha belső lelki vívódásokat is kellett tolmácsolnia.
Az őt követő operaénekeseknél már magából a műfajból adódóan sem volt „befelé fordulás”. De ilyen műsort összeállítani kérem szépen... Háromnegyed óra zenekari muzsikára, még 70 percnyi áriakavalkádot ráaggatni, operát, operettet, vígat, szomorút, lírait, drámait, franciát, olaszt, németet, mindent – voltaképp két órát szünet nélkül bent tartani a publikumot. Nem csoda, ha a műsor kétharmadára a teremből egyharmad közönség kimászkált, ami ráadásul igen zavaró is volt, folyamatosan. Nem soroljuk fel még egyszer a kilenc darab áriát-duettet (a végén 1 tercettet), mert az is fárasztó, megtettük a koncertelőzetesben október 18-án. A szerzőket viszont igen: Gluck, Donizetti, Mozart, Weber, Offenbach, Lehár, Delibes, Verdi. Így fért el egymás mellett a Pezsgőária, egy skót kastély temetőjének szellemei, a Sztüx folyón inneni és túli kárhozat, egy fiatalember mesebeli hétpróbája a szerelemért, egy parasztfiú szerelmi vallomása némi bor hatására, kulccsal felhúzható játékbaba (Olympia) bizarr éneke. Szóval kérem volt itt minden. Amellett nem tudni fenntartói rendeletre-e, vagy sem, de megint látványos spórolás van a zenekarban, egyre fogynak példuál a közép- és mélyvonósok (5-4-3 volt a brácsa-cselló-bőgő felállás), négy kürt helyett megint csak kettő volt és hárfa helyett elektromos zongora hárfa-hangszínre állítva – mindez nemcsak felháborítóan szakmaiatlan, de egyben végtelenül snassz is.
Mindenesetre a műsorlap hosszas életrajz-felsorolásai mellett illett volna esetleg megemlíteni – bár a filharmónia lehet nem is tudta (?) –, hogy két nappal Liszt Ferenc születésnapja előtt sikerült műsorra tűzzék a mester Esz-dúr zongoraversenyét.
